2011. november 30., szerda

Kadarkúti Égi Üzenetek 129. Szűzanya: Vigasztalások, lelki szárazságok

2011.11.30 ÉGI ÜZENETEK Szűzanya: Vigasztalások, lelki szárazságok
Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok mennyei Édesanyátok, nagy szeretettel köszöntelek mindnyájatokat. És külön köszöntöm azt a gyermekemet, aki ma először jelent meg közöttünk. Ma a vigasztalásokról és a lelki szárazságokról lesz szó. Isten a lelki fejlődés útján járó gyermekeit vigasztalásokkal és lelki szárazságokkal borítja el. A vigasztalás békét, nyugalmat, csendes örömöt, lelki, szellemi hatalmas nagy boldogságokat jelent. Ezeknek a vigasztalásoknak különböző fizikai megnyilvánulásai vannak, pl. erős szívdobogás, vagy mint ha egy tűzgolyó lenne a szívünkben, vagy a kezünk és a lábunk közül bizsergő, kellemes érzés van, vagy mintha kitágulna a mellkasunk. Akik vigasztalásban részesülnek, azok számára öröm a szentmise, az evangéliumra oda tudnak figyelni, mélyen átélik, otthon a gyakorlatban alkalmazzák Jézus tanításait. A felajánláskor pedig, abba a kehelybe, amibe a bor van, belehelyezik saját lelküket, szeretteik lelkét, a közömbös és megátalkodott lelkeket, a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. És ezeket a lelkeket a pap a kehellyel együtt felemeli és felajánlja a Mennyei Atyának. Azután mikor elérkezik a legszebb része a szentmisének, az úrfelmutatás, akkor az a lélek, aki vigasztalás alatt van, teljesen átéli, hogy ott van az Úr valóságosan, és leszállt az oltárra, és testté és vérré vált. És ahogy megy ki az áldozáshoz, hatalmas bűnbánatot érez a szívében. Mennyire méltatlan ő az áldozáshoz, és mégis boldog, hogy ilyen méltatlanul is elfogadja az Úr és egyesülni akar vele. És amikor megáldozott, a helyén letérdel, és tele van hálával, nem győz köszönetet mondani, hogy vele a kicsi porszemmel az Ég és Föld leghatalmasabb királya egyesült. És mikor otthon van, elvégezve az állapotbeli kötelességeit, elérkezik az imádság ideje, akkor nagyon boldog, mert vigasztalásban van. Amikor elkezdi az imádságot elmondja a felajánlásokat, és csak úgy buzog a lelke a Miatyánk-ok és Üdvözlégy-ek és a szívből jövő imádságok alatt, mert felgyújtja a szívét Isten, és olyan csodálatosan elmélkedik a rózsafüzér titkok között, hogy maga is csodálkozik, hogy hogyan lehet ez, hiszen ő nem tud ilyen csodálatosan beszélni. A Szentlélek az, aki beszél belőle. A Jó Isten amikor megtér egy lélek, akkor azonnal elárasztja nagyon nagy örömökkel, magához akarja láncolni. Olyan örömöket kap, amit azelőtt soha nem élt át. Ezek az örömök jó darabig tartanak, segítik őt abban, hogy megtanulják az áldozatokat Jézustól. Hogy meg tanuljanak böjtölni, virrasztani és önmegtagadásokat hozni, lemondani mindenféléről, ami lelküknek, testünknek kedves. És egyszer csak elkezd csendesülni ez a hatalmas nagy öröm, csendes örömmé, békévé, nyugalommá változik.
Van egy választottunk, aki megkapta a benső szó ajándékát. Beszélgethet Jézussal, a Szentlélekkel, a Mennyei Atyával és velem, a Szűzanyával. Nagyon hálás ezért. Az első három évben végig azt tapasztalja, hogy hatalmas örömökkel árasztják el. Úgy kezdődik, hogy ül az íróasztalánál, fogja a rózsafüzért és imádkozik. Egyszer csak úgy érzi, hogy tele van a szíve az Isten iránti hatalmas szeretettel. Lobog a láng benne, nem tudja folytatni, mert a hangja elcsuklik. Nem tud imádkozni, de még halkan sem, mert csak arra tud gondolni, hogy Istenem, szeretlek. Teljesen betölti Isten a lelkét, úgy érzi, hogy a kezei lábai moccani se tudnak, és azt kívánja, hogy bárcsak örökké tartana ez a csodálatos boldogság. És akkor megkérdezi: -Drága Uram, mit teszel velem? -A karjaimba ringatlak, és az örök élet vizével itatlak. Képzelhetitek, milyen boldog ez a választott! Ezek a hatalmas nagy örömök minden héten kétszer eljönnek, azután ritkulnak, s végül egyáltalán nem lesz része benne, csak egy csendes nyugalom és béke marad a szívében. És akkor megkérdezi az Ő Jézusát: -Mondd Uram, valami nagy bűnt követtem el, haragszol rám, vagy visszaestem a lelki fejlődésben? Akkor Jézus így válaszol neki: -Nem Gyermekem, inkább nagyon szépen haladsz az úton a tökéletesség felé, még van javítani valód, de nagy lépésekben haladsz. Csak tudod, most először a fejlődésednek olyan szakaszába értél, amikor a puszta akaratod elég az áldozatokhoz. Most már nem kell, hogy nagy örömökkel noszogassalak, arra, hogy ne idd meg a kávét, ne edd meg az édességet, hogy ne nézd a tévét, és ilyenkor még több lelket mentesz, mint a nagy boldogság idején. Engedd meg gyermekem, hogy azoknak adjam ezeket a hatalmas érzelmeket, akik soha nem tudják szeretni a Szentháromságot, akik nem tudnak hinni, a közömbös, megátalkodott, hitetlen embereknek. És akkor ez a lélek boldog, mert tudja, hogy még többet segíthet. Tudjátok drága Gyermekeim, Isten a lélekben nem az érzéseket nézi, hanem az akaratot. Mert aki imádság közben szinte reszket az átéléstől, azt nem magától teszi, ez Isten ajándéka, nem az ő érdeme. Viszont, hogyha szép csendes nyugalomban elimádkozza a rózsafüzért, szépen felajánlja a lelkekért, próbál elmélkedni, szemlélődni, és mondja becsületesen, szépen az imáit, ez a lélek talán még több érdemet szerez magának és más lelkeknek.
Drága gyermekeim eddig a hatalmas nagy örömökről, a csendes nyugalomról, békéről hallottatok és a lelki élet fejlődését előmozdító akaratról. Most pedig a lelki szárazságról fogok beszélni nektek. Az az állapot, amikor Isten nemcsak ezeket a hatalmas örömöket, hanem a nyugalmat és csendes békét is elveszi, nincs érzelem az emberben, úgy érzi, semmihez sincs kedve. Hányszor előfordult veletek is Gyermekeim! De nem kell félni tőle, mert Istentől való, és amit Ő ad, az biztos hogy csak javunkra szolgál. Amikor ilyen lelki szárazságban lévő nagy nehezen rá veszi magát, hogy elmenjen a szentmisére, akkor ott semmit nem tud átélni, csak a teste van ott, a lelke ki tudja, hol kószál. Az evangéliumra sem tud odafigyelni. Az úrfelmutatáskor semmit nem érez, nem érzi, hogy ez a legszentebb pillanat, mert ekkor változik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé. Nem tudja szenvedéseit hozzátenni Jézus szenvedéseihez, nagyon száraz a lelke, szomorú és levert. Amikor otthon imádkozni kellene, minden más eszébe jut, elmosogat, letörölgeti a port, elmegy a boltba, egy könyvet elolvas, mindig felugrál. Egyszer csak ráveszi magát, hogy imádkozzon, de nem tud odafigyelni, nem tudja Isten szeretni. Ez a lelki szárazság olyan, hogy senki nem tud tőle megszabadulni, ezt egyedül csak Isten tudja feloldani. Annyit kell csak tennie, hogy ellen kell állnia a gonosz kísértéseinek: -Ne menj el a templomba, csak hétköznap van, majd elmész vasárnap, aztán ne mondd el azt a rózsafüzért, hiszen semmi eredménye nincs, csak Istent bántod vele. Ez a lélek nem hallgat a gonoszra, és amikor ezt Jézus látja, lehajol hozzá, megsimogatja és azt mondja: -Drága Gyermekem, ne félj veled vagyok, ilyenkor vagyok a legközelebb hozzád, ilyenkor átölelve tartalak, vagy az ölemben tartalak, csak te nem érezheted. És abban a pillanatban fény gyúl a lelkében és tele lesz a szíve Istenszeretettel, felebaráti szeretettel. Drága Gyermekeim ez a lelki szárazság nem fölösleges dolog, hiszen alázatra nevel, hiszen érezheted, hogy még Istent szeretni sem tudod magadtól, Isten kell hozzá, hogy Őt szeresd. Azután érdemszerző is, minden zúgolódás nélkül fel kell ajánlani a fájdalmadat, ezt a levertségedet. És akkor Isten felhasználja, saját lelkedért vagy mások lelkéért.
Most szeretném elmondani, hogy hogyan van jelen itt közöttetek a Szentháromság. Most Jézussal kezdem. Hófehér ruhában van, arany öv van a derekán, szép barna haja leomlik a vállára, oly nagy szeretettel tud rátok nézni. Legelteti gyönyörű kék szemét rajtatok, és örül hogy eljöttetek ide. Jézussal szemben térdel egy fejkendős asszony, a vigasztalás állapotában van összeteszi a kezeit és imádkozik, hívja Jézust, hogy legyen jelen, érzi hogy Jézus ott áll veled szemben: – Drága Jézusom, én most a fájdalmas rózsafüzért szeretném elmondani, és felajánlom a tisztítótűzben szenvedőkért. Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak egyetlen lélek kiszabaduljon tisztítótűzből. Elkezd gyönyörűen imádkozni, elmélkedik, szemlélődik. Jézus boldog és örömmel hallgatja ezt az imát. Amikor az ima véget ér Jézus így szól: -Drága Kislányom, te nem egy hanem tíz lelket szabadították ki a tisztítótűzből!
És most a Mennyei Atyát mutatom be nektek, aki szintén fehér ruhában van, és itt ül egy széken veletek szemben, és az ölében ott ül ugyanez az asszony, csak most ő a lelki szárazságban van. Ő nem tudja, hogy a Mennyei Atya ölében van, azt hiszi, hogy nagyon messze van tőle. De azért ő elkezd imádkozni, elmondja a Hiszekegyet, a Miatyánkot, Üdvözlégyeket, de újra és újra meg kell ismételnie, mert nem tud figyelni. Amikor befejezi, a Mennyei Atya így szól: -Drága Kislányom, ha tudnád mennyire szeretlek! Gondolatban szeretted volna, hogy a haldoklókból egy lelket megmentsek. Hát tudod hány lelket mentettél meg? Száz lelket! Hát így szeretlek Én. Elsősorban az akaratot nézem!
Drága Gyermekeim! Ha így sikerül imádkoznotok, az is értékes, talán még értékesebb!
És most nézzük a Szentlelket, Ő is itt van. Veletek szemben áll hófehér ruhában, aranyövvel a derekán, és egy glória van a feje körül. Az egyik kezében tart egy kis arany tálacskát, azon egy magas lobogó lángot. És így szól: -Drága Gyermekeim, van köztetek, aki a vigasztalás állapotában van, van aki a lelki szárazság állapotában van itt éppen jelen. Arra kérlek benneteket, hogy nyissátok ki szíveteket, hogy bele tehessek egy darabot szívetekbe az Én szeretetlángomból, hogy megnöveljem bennetek az Istenszeretetet és a felebaráti szeretetet.
És most Én, mennyei Édesanyátokat szeretnélek megáldani benneteket a Mennyei atya végtelen szeretetével, Jézus áldozatos szeretetével és a Szentlélek bölcsességével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Drága Engesztelő Gyermekeim! A múlt hét szerdáján azért ajánlottátok fel a medugorjei rózsafüzért, hogy megmentsétek azoknak a lelkét akik szenvedélybetegek. Most kerül sor rá, hogy elmondjam mi történt ekkor. Amikor elkezdtetek imádkozni, akkor a Mennyei Atya az égből pici angyalkákat küldött, annyit ahányan voltatok azon a napon. Mindegyikük kezében volt egy kis tálacska. Azt tudnotok kell, hogy minden rózsafüzér szemeiben az Én Szent Fiam vére csillog. És míg imádkoztatok ezek a vércseppek a tálacskákba hullottak, amit az angyalkák tartottak. Én pedig elővettem egy kelyhet, és az angyalkák beleöntötték az összegyűlt vért, az imátok eredményét. A Mennyei Atya parancsára lementem a tisztítótűzbe egészen a legmélyére, mivel a Mennyei Atya azt mondta, hogy mind három fokozatára menjek le, és ezzel a Szent Vérrel a szenvedélybetegeket, akik emiatt haltak meg kenjem meg. A tisztítótűz legmélyén nagyon sok szenvedélybeteget találtam, mindegyiknek megjelöltem a homlokát a Vérrel és abban a pillanatban megkapták a szabadulást. A Mennyei Atya a tisztítótűz legmélyéről egyenesen a Mennyországba engedte őket. A középső, és a legfelső fokozatban lévőknek is megkentem a homlokát, s ezek a szenvedélybetegek is mind megszabadultak. A múlt szerdán értük mondott rózsafüzéretekkel rengeteg lelket kiszabadítottatok. Köszönöm, drága Gyermekeim a szereteteteket, a szelídségeteket. Megáldalak titeket az együttérző szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

JÖJJ EL - JÖJJ EL! - adventi, karácsonyi ének


Adventi Útmutató Böjte Csabával

„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak, és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket."

Áldott kegyelmekben gazdag adventet!

Fagyott világ, fagyott lelkek
Szokatlan hirtelenséggel beköszöntött a tél. Advent első vasárnapja van, a várakozás ideje az egyházi évben. Ebben az időszakban kicsit mindenki jobban figyel befelé, számot vet az elmúlt évvel. Sokan azonban mégsem arra várnak karácsony közeledtével, hogy közelebb kerülhessenek családjaikhoz és Istenhez.

Jellemző nagyvárosi kép: karácsonyi reklámok tömkelege, melyek mind-mind a költekezésre buzdítanak. Az emberek meg csak rohannak fel s alá az üzletekben, a napok előrehaladtával egyre idegesebbek, mert nem találnak olyan ajándékokat, amilyeneket keresnek, vagy amit a reklámok mutatnak nekik. Az egész folyamat aztán közvetlenül az ünnepek előtt csúcsosodik ki. Sajnos még a keresztény hívő emberek között is érezteti ez a hatását.

Sokan hivatkoznak a karácsonyra, mint ünnepre, valójában azonban a karácsony a legtöbb ember szívében a vásárlások és az ajándékozások ünnepe csupán. Egy jól megindokolható ok a költekezésre és a dorbézolásra. Jézus Krisztus sokszor csak egy kis lábjegyzet az ünnep forgatagában, vagy még az sem. Ez pedig magát az ünnepet gyalázza meg.

Sok ember számára a karácsony közeledte a tél beálltával a túlélésért folytatott küzdelem egy újabb, még nehezebb fokozata is. Itt a hideg, a fagyok, hirtelen megugrik a fűtésszámla. Már ha van mivel fűteni... A megélhetés nehezebb ilyenkor.
Nagy sötétség borult a világra. De a világosság utáni vágyakozás sem volt talán még ennyire erős, mint napjainkban. A 130. zsoltár szavaival: "Én lelkem erős hittel az Urat óhajtja, mint virrasztó éjjel a virradtát várja."
A legnagyobb nehézségek közepette is van viszont egy dolog, amiből erőt meríthetünk. Ez pedig a hit. Hit Istenben és az igazság végső győzelmében. Akik a hitben erősek, övék a jövő.
Németh Krisztián

2011. november 29., kedd

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Karácsonyi forgatag

Kedveseim, a lemondás útján járjatok! Amennyire le tudtok mondani e világ javairól, olyan mértékben tudtok határozottabban járni az üdvösségre vezető úton. Hagyjatok el mindent, ami nem válik lelketek javára! Hozzatok áldozatokat, mondjatok le minden olyanról, ami nem érlel számotokra jó gyümölcsöt. Különösen a karácsonyi nagy forgatag nem használ lelketeknek. Ne hagyjátok magatokat elcsábítani! Hozzatok apró kis önmegtagadásokat azokért is, akik gátlástalanul költekeznek. A gonosz lélek legfőbb célja ebben a most kezdődő (adventi) időben, hogy elérje azt, hogy ne figyeljetek belső összeszedettségben a Szentlélek hangjára. Ezt igyekszik egyre jobban elnyomni. Álljatok ellen kísértő csábításainak!
2013.11. 29. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-01-09-47-11

Ave Maria... Katolikus Adventi énekek: Tóth Boglárka


Mint forró sóhaj... Katolikus Adventi énekek: Tóth Boglárka ének


Mária szűzvirág... Katolikus Adventi Énekek: Tóth Boglárka ének


2011. november 28., hétfő

+ Lelked Jézus számára legyen gyönyörű kastély, az ellenség számára azonban bevehetetlen erőd +

Főleg a rosszallás, a neheztelés lelkei tesznek most próbára benneteket.

Kedveseim, adventben tanuljatok meg mindent szeretettel átadni! Különösen azokat a dolgokat, amelyek miatt neheztelés van a szívetekben. Ne vonjatok le messzemenő következtetéseket, mert azokkal könnyen félre siklotok! Ne hagyjátok, hogy különféle megpróbáltatások félrevezessenek benneteket! Figyelmeztessétek egymást testvéri szeretettel és nagy alázattal, mindig a jót feltételezve a másikról. Ádventben virrasszatok a gondolataitok felett is, mert az ellenség arra akar rávenni benneteket, hogy egymásról helytelenül gondolkodjatok. Főleg a rosszallás, a neheztelés lelkei tesznek most próbára benneteket. Legyetek éberek, és kitartóan imádkozzatok egymásért!
2011. 11. 28. Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/fleg-a-rosszallas-a-nehezteles-lelkei-tesznek-most-probara-benneteket

2011. november 27., vasárnap

Várjuk az Úr érkezését

Idén november 27-én veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik.

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A három lila és egy rózsaszín gyertyával feldíszített adventi koszorú hagyománya a közös karácsonyvárást segíti, egyre inkább nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is. A gyertyák színei szimbolikus jelentőséggel is bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali „angyali mise”, a roráté – ez a Szűzanyával való várakozás népi megnyilvánulása. Az adventi időszakban a templomi oltárokat nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát ölt.

Az advent egyik kedvelt szokása még a keresztény családok közös Szent Család-járása. Ennek során egy kisebb közösség tagjai vagy több család gyűlnek össze hétről hétre más-más otthonban a Szűz Máriát, Szent Józsefet és a gyermek Jézust ábrázoló kép előtt, hogy együtt imádkozzanak. A régen inkább vidéken elterjedt hagyományt egyre több városi plébánia honosítja meg, ezzel is a közösségteremtést támogatva.

Az adventi előkészület során a keresztények nemcsak Krisztus gyermekként való eljövetelének ünnepét várják. Jézus emellett még három másik formában is eljön az emberek közé: akkor, amikor a szívbe száll és az embert megérinti; akkor, amikor a halála óráján találkozik az emberrel; s akkor, amikor eljön az utolsó ítéletre.

2011. november 26., szombat

Az Úr Jézus üzenetei Mária Magdolna által

Atyám, Te végtelenül tiszta vagy. Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert vétkeztem Ellened gondolattal, szóval és cselekedettel. Ígérem, hogy minden erőmmel arra törekszem, hogy tisztább életet élhessek. Bízom kegyelmeidben és abban, hogy egyszer örökké dicsőíthetlek Téged a mennyben a szentekkel és angyalokkal együtt. Ámen.
„Mi Téged szomjazunk, Uram, utánad vágyódunk, mint szarvas a hűs forrásvíz után!”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Őrködjetek lámpásaitok felett
 
Kedveseim, adventi előkészületetekben engedjétek a Szentháromság fénysugarát világítani szívetekben, hogy ezen a hosszú, sötét úton világító lámpások lehessetek! Őrködjetek lámpásaitok felett, hogy ki ne aludjon a tűz, melynek fénye nemcsak tájékozódási pont számotokra, hanem meleget is áraszt a kihűlt lelkek között. Vigyázni a fényre annyit jelent, mint őrködni lelketek tisztasága felett. Álljatok ellent a gonosz lelkek támadásainak úgy, hogy kezetekben az égő mécsessel haladjatok a sötét éjszakában. Bár sötétben jártok, de a fény megvilágítja arcotokat, ezért arcotokat nem érheti szégyen, mert nem vetitek le tekinteteteket a fényforrásról. Így haladjatok boldog várakozásban, és sóvárgó vágyakozással szívetekben, a közelgő, Jézussal való találkozás reményében.
2011. 11. 26. Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/rkoedjetek-lampasaitok-felett

2010. december 15., szerda

Kadarkúti Égi üzenet – 86. Szűzanya: Advent

2010.12.15. szerda
 
Szűzanya: Advent
 
Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Két évvel ezelőtt is Én tanítottalak benneteket az Adventről, a karácsonyi előkészület idejéről. Az Advent az Egyháznak fontos és szép időszaka. Várja az Én Szent Fiam születésnapját, egyik legnagyobb ünnepét a Karácsonyt. Ugyanakkor várja az Úr Jézus 2. eljövetelét. A Szentmise tanító része ebben az időben gyakran emlékezik meg erről.
Most arról fogok nektek beszélni, hogy Én, Mennyei Édesanyátok áldott állapotomban milyen különleges kegyelmeket kaptam Mennyei Atyánktól. Megengedte Nekem, hogy érzékeljem Szent Fiam fogantatása pillanatától fogva mit érez, mit gondol méhemben, 9 hónapon keresztül. A magzati kis Jézus ott tartózkodása öröm és szenvedés volt neki egyszerre. Míg a földi ember magzatkorában mindenféle gondolkodástól, ítélőképességtől meg van fosztva, csak testben növekedni, fejlődni tud, addig az Én kicsi Fiam azon az elzárt, védett helyen, mint Isten az összes tudás, értelem, érzelem birtokában volt. Míg a többi magzat anyja szíve alatt nem tud örülni, bánkódni, gyötrődni, addig a kicsi Jézus igen, és ezt Én, az Ő Édesanyja Isten kegyelméből mindig megéreztem. Hallgassátok meg, milyen örömöket élt át szűzi méhemben az Én Kisfiam!
Nagyon boldog volt, hogy legtisztább, legalázatosabb és legtökéletesebb anyát kapta. Természetesen szája nem nyílt ki, beszélni nem tudott, de gondolatban gyakran megköszönt Engem a Mennyei Atyának. Azt is megköszönte Neki, hogy az emberiség Megváltója lehet. Hálás volt Neki nevelőatyjáért, Szent Józsefért is. Előre látta, mennyi szépre és jóra fogja tanítani őt, ahogyan majd növekedik. Hálás volt Istennek a szentek, vértanúk és hitvallók sokaságáért, akik majd követik Őt, és értetek engesztelőkért, akik imádják és szeretik és mélyen hisznek Benne. Megköszönte a Mennyei Atyának az Ő ellenségeit, mint a megváltás eszközeit.
Számomra egy különös kegyelmet eszközölt ki, hogy ahogy fejlődik a méhemben, szinte percről-percre növekedjen Bennem a megszentelő kegyelem. A Mennyei Atya megengedte Neki, hogy végig, áldott állapotom alatt a kicsi szívéből, bensőleg beszélgethessen Velem. A szavait mindig megéreztem és megértettem a szívemben, de a fülemmel nem hallottam semmit. Meglepődtem, mikor tapasztaltam a szavain keresztül, hogy magzati állapotában, már akkor is, milyen sokat szenved. Ugye ti se gondoltatok erre, Gyermekeim, hogy már akkor megkezdődött megváltó-munkája? A földi, emberi magzatnak nem jelent szenvedést az egyre szűkebb hely, a mozgáskorlátozás, hogy nem halhat, nem láthat és nem beszélhet, mert csak a puha, meleg, biztonságos anyai fészket érzékeli és még nem látott másik, fejlettebb világot, tehát jól érzi magát. De az Én Jézusom, mint 2. isteni személy a tökéletes, fényes, tágas, gyönyörű Mennyországból jött, ahol járhatott, kelhetett, beszélhetett, gyönyörködhetett és az angyalok serege imádta, és egyszercsak be lett zárva egy sötét, szűk, pici helyre, ahol még a szemét, száját se nyithatta kis, ahol keze-lába mozdulatlanul ugyanabban a helyzetben volt, és nem hallhatott semmit. Ez az állapot egy ismeretekben, bölcsességben gazdag isteni személynek nagy szenvedést jelentett.
Gondoljatok bele gyermekeim, hogy most, miután már láttátok a földi életet, hozzászoktatok a mozgáshoz, a színek, formák látásához, az ízletes ételek fogyasztásához, a lágy kellemes beszéd és a művész zene hallgatásához, a virágok finom illatához- hirtelen bezárnának egy dobozba, amelyben csak felhúzott lábakkal fértek el és behajlított karokkal és egy csövön keresztül táplálva a sötétben vagytok 9 hónapon keresztül. Ugye milyen nagy szenvedés lenne számotokra ez? Azért mert már hozzászoktatok egy magasabb életformához. Akkor mit szóljon az Én Fiam, aki milliószor magasabb életből került méhembe, mint ti a dobozba.
Úgy képzeljétek el, hogy minden ottani szenvedését boldogan elfogadta és felajánlotta az Atyjának. Pl. a mozdulatlanságát felajánlotta azokért az anyákért vagy apákért, akik otthagyják a családi fészek melegét és kicsapongó, erkölcstelen életet élnek. Mivel nem nyithatta ki a szemeit, eszébe jutott, hogy az emberek milyen sok csúnya bűnt követnek el a szemükkel, pl. parázna könyvek, filmek, folyóiratok olvasása, nézése, rágondolt a vakokra, akik mindig sötétségben vannak és kicsi szemeiből arcocskáján végiggördültek az első könnyek. Ekkor arra kérte a Mennyei Atyát, hogy övéinek adja meg a könnyek ajándékát. Tudjátok Kicsinyeim, mikor bűnbánatotokban kicsordul a könnyetek vagy mikor áhítatos nagy lelki örömöt, túláradó Istenszeretetet bocsát rátok az Úr, azt a kicsi Jézus magzati könnyei eszközölték ki számotokra.
A hallóérzékétől is meg volt fosztva az Én Jézuskám. Amit emiatt szenvedett, azt felajánlotta azokért, akik kíváncsian hallgatják a csúnya, Istenkáromló, erkölcstelen beszédeket, a sátáni zenéket. Könyörgött a siketekért, hogy Isten iránti szeretetből türelmesen viseljék el ezt a keresztjüket.
Kicsi Gyermekem magzatkorában a nyelvét sem mozdíthatta. Neki, az örök Isteni Bölcsességnek ez nagy lemondás volt. Ezt azokért a bűnökért ajánlotta fel engesztelésül, amit a teremtmények a nyelvükkel követnek el: ítélkezésért, rágalmazásért, káromkodásért. A hallgatásnak, amit Jézus 9 hónapon át megszakítás nélkül gyakorolt, egyik gyümölcse a szerzetesek hallgatása.
Az is nagy fájdalom volt Neki, hogy kicsi karjait mereven, behajlítva kellett tartani. Közben látta a sok verekedést, öngyilkosságot és gyilkosságot, lopást és az ő büntetésük enyhítéséért könyörgött. Felajánlotta Istennek a testi nyomorékokat, hogy állapotukat alakítsa érdemszerző kegyelemmé.
Higgyétek el, Kincseim, hogy Fiam magzati szenvedése rengeteg kegyelmet eszközölt ki számotokra. E 9 hónap alatt a Mennyei Atya irgalma jelentősen megnőtt, mert Szent Fia magzati szenvedései megindították szívét teremtményei felé. Jézus fogantatása pillanatától kezdve úgy könyörgött értetek, mint testvéreiért és már előre kiesdette számotokra bűneitek bocsánatát, pedig akkor még meg sem születtetek.
Ha valakinek születésnapja közeledik, azon gondolkoztok, mit is adjatok neki, aminek örülne. Szent Fiam születésnapjáig már csak 10 nap van hátra. Tudjátok-e mivel tennétek boldoggá? Ha addig mindennap végeznétek egy önmegtagadást. Pl. egyik nap lemondanátok a szokásos feketekávéról, a másik nap a tv nézésről, máskor az édességről, majd a következő nap éjfélig virrasztva imádkoznátok, egy másik napon böjtölnétek stb.
Most kicsinyeim úgy állok előttetek áldott állapotban bő kék ruhában, hogy 10 nap múlva születik meg az Én isteni Gyermekem. A Mennyei Atya megengedi, hogy a szívem alól szóljon hozzátok! Hallgassátok hát!
„- Drága Kistestvéreim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. bizonyára meglepődtetek, hogy forrón szeretett Édesanyám Szíve alatt milyen sokat imádkoztam, szenvedtem értetek, emberekért, testvéreimért. mindezt örömmel és önként tettem, Atyám dicsőségére és a ti üdvösségetekre. De örömömbe belevegyült fájdalom, és ha rágondolok most is patakzik a könnyem, hogy Testvéreim többsége semmibe veszi az Én áldozatos földi életemet fogantatásomtól halálomig. Legalább ti, akik szerettek, vigasztaljatok Engem! Már a 10 önmegtagadással is simogatjátok szívemet, de ha még ezenkívül e 10 napban 1-2 percig elgondolkoztok méhen belüli szenvedéseimen és szívből megköszönitek, akkor igen kedves ajándékot vehetek majd át tőletek születésnapomon. Ígéreteiteket ne felejtsétek betartani. Ha sikerül, érezni fogjátok hálás szeretetemet. Itt bent nem tárhatom ki karjaimat, ezért képzeletben ölellek kicsi szívemre benneteket.”
Drága Gyermekeim! Most Én is Megáldalak benneteket az adventi várakozás örömében az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. december 14., kedd

Hozzád emelem a lelkem Uram

Hozzád emelem a lelkem, Istenem,
Reményem csak Tebenned,
Jaj, meg ne szégyenüljek,
Ne gúnyoljanak ellenségeim.
Akik Téged várnak, meg nem szégyenülnek.

Lila szalaggal átkötött ezüstfenyő-koszorúcska, ijedten pislákoló pici lánggal,
körülülünk, térdelünk, állunk,
ezen a korán sötétülő, adventi (vasárnap) délutánon.

Akármilyen bágyadt is a lángod,
a karácsonyest gyertyafényben úszó fáját idézed elém, s hálás vagyok neked.
Hálás, mert megállítasz.
Megállítasz életem csetlő-botló, omló-porló rohantában
Hálás, mert kihúzod roskadozó derekam,
és sáros földről aranyszín-ragyogásra emeled a szemem.

Jaj, Uram, ha megszégyenülnék!
Ha az Isten ellen lobogva égők hangos hada előtt összecsuklanék,
ha az Isten nélkül maguknak Édent építők szeme előtt összeomlanék.
Ha elhullanék a félúton,
ha lehervadna arcomról az Isten gyermekeinek öröme,
ha tört holmiként kifosztottan és reményt vesztve a nagy selejtdombra kerülnék,
ha tárt életem romjain a Krisztust ócsárlók bizonykodnának Ellene.

De nem.
Belenézek fényedbe, gyertya az adventi koszorún, és lángod ezt lobogja:
nem lesz tört élet belőled, nem.
Ha tudsz várni.
Várni?
Az emberi faj legtermékenyebb, leggazdagabb várásával,
Ha tudsz Krisztust várni.

Várlak hát Krisztusom.
S e várás igaz voltán fordul: öröm vagy szégyen lesz a sorsom.
Ha Krisztust mondanék, de belülről más az, akit s amit várok, mint a világ,
elsorvadok, mint a világ.
Ó, minden ezen fordul, tudlak-e várni Téged, Magad, Téged.
Nem keresztény kultúrát,
melyben tudósok és művészek Neked áldozzák tehetségük javát.
Nem keresztény államhatalmat,
melyben Istenhez igazítnak törvényt
s Nevében csendül intés és dicséret és az adminisztráció.
Nem is virágzó egyházi életet:
kolostorokat és iskolákat, körmeneteket és zarándoklatokat,
kongresszusokat és táborokat.
Nem, nem! Félre, világ álcázott kísértései! Ezek mind hozzáadatnak,
de csak annak a nemzedéknek, amelyik megtanult már Krisztust várni, őt Magát.
És ezek mind elvétetnek azoktól,
akiknek természetfölötti igénye nem képes túlnyúlni mindezeken.

Gyertyád fényébe belenézve, adventi koszorúcska,
nem akarok mást látni, mint Krisztust bennem.
Ott lappang, reménykedik a szívem mélyén,
El akar önteni, birtokba akar venni,
fénnyel beborítani, magáévá s magává ölelni,
Önnön szívével eggyé tenni.

Jézusom!
A törvényhozásban nem hívják a Lelked,
a tudósok Rólad nem beszélnek,
a művészeket csak teremtett világod szépsége igézi,
Téged, Magad, nem vesznek észre,
körmenetek és zarándoklatok fény- és hangdicsérete sem Feléd leng,
gyermekeink sem menetelnek lobogóid alatt.
De mindez csak azért, hogy megtaláljunk mindezeken túl Téged.
Hogy morzsolódó életünk sír és örökélet felé menetelő napjai
megszabadítsanak végre a hiábavaló reménytől:
kielégültté lehetünk bármitől is, ami nem Te vagy.
A tiédből való nem.
A tiéd sem.
Az érted való sem.
Egyedül csak Te elégíthetsz ki minket,
Csak a Misztérium: hogy Te, Láthatatlan és Kimondhatatlan, Te vagy.
Vagy és át akarsz ölelni engem.
Egyedül az, hogy mindent szemétnek tekintsek, csak egy legyen a fontos:
Átölelsz-e engem?
Jézusom, add, hogy abbamaradjon életem ámokfutása.
Hogy ne bűnben és teremtett világban próbáljak boldog lenni.
Nem is az Érted való dolgokban.
Szűnjön meg életemben minden önbecsapás.
A gyertya fényébe nézve - várlak
Várlak. Jöjj! Tégy a tieddé!
Oldj magadba! Minden fájó nyugtalanság messze szálljon.
Légy Te elég nekem. Ámen.

Könyörögjünk!
Kérünk, Uram éleszd fel erődet és jöjj,
hogy segítségeddel kitépjük magunkat a bűnnek vészes hálójából,
s szabadító kezed által megmeneküljünk tőle.

Ámen.

2010. december 10., péntek

Adventi ima

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?
Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled.
Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…
Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.
Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit!
Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során.
Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból!
Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni.
Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!
Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban,
Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.
Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!

Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.
Adj békét, mindnyájunknak, Uram!
ÁMEN!

2010. december 1., szerda

Tippek az adventi őrület enyhítésére

Rendhagyó adventi kalendárral készültünk - végigkövetjük, hogyan őrizheted meg testi egészséged, lelki egyensúlyod az év talán legstresszesebb időszakában. Vedd idén könnyebben a karácsonnyal járó akadályokat!

December 1. : Végy egy mély levegőt…

...és tudatosítsd magadban, hogy a következő időszak bizony kihívásokkal teli lesz. Ha ezt tudomásul veszed, máris tettél egy lépést afelé, hogy ne a stressz kontrolláljon téged, hanem épp fordítva. Hogy testileg is relaxált állapotba tudj kerülni, gyakorold a hasi légzést: ez segít lecsillapítani a gondolataidat, emellett izmaidat is ellazítja. Végy orrodon levegőt, tartsd benn 5 másodpercig, majd fújd ki a szádon keresztül. Ismételd meg ezt hússzor, és meglátod, pulzusod szépen rendeződik, ahogy izomfeszültséged is enyhülni fog.

December 3. Ne csak egyél, tápláld is immunrendszeredet!

A stressz egyébként is gyengíti szervezeted védekezőképességét, pláne, ha még étrendedre sem figyelsz oda… Immunrendszered szempontjából a C-vitaminban, vasban és cinkben gazdag étkezés lesz a kulcs: ezeket akár étrendkiegészítőkkel, akár zöldség-gyümölcs vagy teljes kiőrlésű gabona által viszed be szervezetedbe, segítenek 100%-os formában élvezni az adventi időszak szépségeit.

December 5. Hozd előre a karácsonyi nagytakarítást!

… vagy legalábbis oszd be úgy a teendőidet, hogy ne az utolsó napokban kelljen fenekestül felforgatnod a teljes lakást. Fenntartani sokkal egyszerűbb lesz néhány hétig a tisztaságot, mint aranyvasárnap fejvesztve kapkodni, míg a kalács a sütőben sül, a fáradtságtól pedig szinte már alig látsz.

December 7. Ne utolsó percre hagyd a vásárlást!

Az igazán ügyesek már nyáron vagy Black Friday napján beszerezték az ajándékok nagyját - a lényeg, hogy a karácsonyt közvetlenül megelőző shopping-őrületet próbáld elkerülni. Ha egyébként úgy érzed, némi anyagi segítségre lesz szükséged az évvégi költségeid miatt, válassz olyan kölcsönt, melynek törlesztése hosszú távon sem terheli meg a családi kasszát. A megfelelő mértékű hitelösszeg meghatározásához használj online kalkulátort, magát a kölcsönfelvételt pedig intézd online, így a sorbanállást ezen a téren legalább meg tudod úszni.

December 12. Böjtölj és óvd a májad!

Jelölj ki a hónapban néhány olyan napot, amikor jelentősen visszafogod a kalória-, és főképp a szénhidrátbevitelt.

A májadat máriatövissel készítheted fel a nagybani alkoholfogyasztásra (ami azért, valljuk be, karácsony és szilveszter környékén nem ritka). Az évszázadok óta használt gyógynövény nemcsak az alkohol szervezetedre gyakorolt hatását enyhíti, hanem általános gyulladáscsökkentő és antidepresszáns hatása is van. A karácsonyi időszakban emiatt pont ideális: vedd magadhoz kapszulában vagy tea formájában!

December 15. Tölts időt egyedül is!

December közepéhez érkezve, lassan ideje beiktatnod egy napnyi “én-időt”. A céges buli, a karácsonyi rokonlátogatás és a szilveszteri party amellett, hogy jó társaságban feltölt és kikapcsol, rengeteg energiádat is felemészti, főképp ha az introvertáltabbak táborát erősíted.

A coachok azt javasolják, előzzük meg a “közösségi kiégést” - próbáld meg úgy szervezni, hogy még a nagy hajrá előtt kivehess egy “szabadnapot” a társasági életből. Kapcsold ki a mobilod, feküdj bele egy kád illatos fürdővízbe, olvass bele kedvenc regényedbe. Ha családos vagy, a mini vakációhoz kérheted barátaid, férjed vagy a nagymama segítségét. Meglátod, a rápihenés megtérül majd!

Dec. 18. Csínján a koffeinnel, és a túlízesített kávékölteményekkel


Persze, tudjuk: pörgés is van, fáradt is vagy, de a mókuskerék taposása közepette se feledkezz meg tested jelzéseire odafigyelni! Ha a túlzott kávéfogyasztás tüneteit érzed magadon (magas pulzus, szédülés, alvászavarok), akkor itt az ideje visszafogni a feketéből és “kajakóma”, vagy energiahiány esetén inkább a friss levegőt segítségül hívni. Arról pedig már nem is beszélve, hogy ha cukorral és tejszínnel iszod, netán a habos, sütőtökös vagy mogyorós frappucinoért vagy oda, a forró ital a kalóriabeviteledet észrevétlenül is megdobja pár jó pár számjeggyel - márpedig decemberben az amúgy sem egy szűkös érték.

Dec. 20. Ki a friss levegőre!

Könnyű ellustulni a fűtött lakásban, pedig a túlzott begubózás hosszú távon inkább csökkenti energiaszintedet. Fogd karon párodat, barátaidat, gyerekeidet, és induljatok városi vagy erdei túrára! Télen is rengeteg lehetőség van szabadtéri mozgásra, a korcsolyától elkezdve a kutyásétáltatásig. Ettől nem csak fejed tisztul ki, hanem vérkeringésed is javul.

Dec. 22. Gondold újra az édességeket!


Az internet telis tele van izgalmasabbnál izgalmasabb, mégis egészséges sütirecepttel. Akár a hagyományos zserbót turbózod fel sztíviával, akár egy 100%-ban “bio receptet” próbálsz ki, teszel egy szívességet szervezetednek - és a januári tükörképednek is.

Dec. 24. Szenteste: csillagszóró, gyomorégés

Kicsit prózaian zárjuk adventi kalendárunkat, de a túlevés, a zsíros és cukros ételek, italok fogyasztása ünnepekkor rengetegeknél okoz gyomortáji panaszokat. Megelőzésükhöz tarts szünetet a fogások között, egyél lassan és kis adagokat, a szénsavas italokat pedig próbáld korlátozni. Ha a gyomorsav zavar az alvásban, igyál egy kamillateát és magasítsd meg a párnádat. Így lesz igazán “csendes az éj”.

http://mindenkilapja.hu/bejegyzes/tippek-az-adventi-orulet-enyhitesere

2010. november 28., vasárnap

„Marana Tha” – Jöjj el, Uram Jézus! - Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum


Advent szombatjain mondott hajnali Rorate misék himnusza

Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum. Ne irascáris Dómine,
ne ultra memíneris iniquitátis:
ecce cívitas Sáncti fácta est desérta:
Síon desérta fácta est: Jerúsalem desoláta est:
dómus sanctificatiónis túa et glória túa,
ubi laudavérunt te pátres nóstri.

Roráte ...
Peccávimus, et fácti súmus tamquam immúndi nos,
et cecídimus quasi fólium univérsi:
et iniquitátes nóstra quasi véntus abstulérunt nos:
abscondísti faciem túam a nóbis,
et allisísti nos in mánu iniquitátis nóstra.

Roráte ...
Víde Dómine afflictiónem pópuli túi,
et mítte quem missúrus es:
emítte Agnum dominatórem térra,
de Pétra desérti ad móntem fília Síon:
ut áuferat ípse júgum captivitátis nóstra.

Roráte ...
Consolámini, consolámini, pópule méus:
cito véniet sálus túa:
quare maróre consúmeris, quia innovávit te dólor?
Salvábo te, nóli timére,
égo enim sum Dóminus Déus túus,
Sánctus Israël, Redémptor túus.

Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum.
Harmatozzatok magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat. Ne haragudj ránk Urunk,
és ne emlékezzél többé gonoszságunkra;
íme elhagyottá lőn a Szentnek városa,
pusztasággá Sion és árván maradt Jeruzsálem,
a te szentségednek és dicsőségednek lakóháza,
ahol atyáink téged dicsőítettek.

Harmatozzatok …
Vétkeztünk, s mint tisztátalanok olyanná lettünk,
s mint a falevelek, földre hulltunk.
Íme gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket;
elrejtetted előlünk arcodat,
és önnön gonoszságunk markába adtál minket.

Harmatozzatok …
Lásd meg, Urunk, a te népednek nyomorúságát,
és küldd el az Eljövendőt.
Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát,
küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez,
hogy elvegye rólunk fogságunk igáját.

Harmatozzatok …
Vigasztalódjál, vigasztalódjál én népem!
Hamar eljő üdvösséged.
Miért merülsz a gyászba? Miért fog el ismét a fájdalom?
Ne félj már! Megmentelek téged,
mivel én vagyok a te Urad Istened,
Izrael Szentje, a te Megváltód.

Harmatozzatok magasságos egek, s a felhők hozzák az igazat.

Ó antifónák

Az Ó-antifónákat a katolikus Egyházban az esti imában, a Vesperásban imádkozzák december 17-től december 23-ig. E rövid versek jól kifejezik a Messiásra való várakozás napról napra való erősödését. A himnuszok a Jöjj el, jöjj el, Emmanuel (= Veni Emmanuel) kezdetű himnusznak a lírikus parafrázisai.
Mindegyik antifóna Jézus nevének egyik jelzőjére vonatkozik. Mindegyik cím Izajás jövendölésére utal, melyek az eljövendő Messiásról szólnak.
December 17: O Sapientia (Ó bölcsesség)
December 18: O Adonai (Ó Uram)
December 19: O Radix Jesse (Ó Jessze vesszeje/gyökere)
December 20: O Clavis David (Ó Dávid kulcsa)
December 21: O Oriens (Ó napkelet/felkelő Nap)
December 22: O Rex Gentium (Ó népek királya)
December 23: O Emmanuel (Ó Emmanuel – jelentése velünk van az Isten)
Az Ó antifónák már az ősidőkben ismertek voltak, mert több helyen találhatók rájuk utalás. A Fleury bencés apátságban (ma Saint-Benoît-sur-Loire) ezeket az antifónákat az apát recitálta, ezt a jogot idővel tovább adták a hozzájuk kapcsolódott apátságoknak, azok pedig a közösség tagjainak. A 8. században már feltűntek a római liturgiában is, de használatuk a kolostorokra korlátozódott.
Ha visszafelé összeolvassuk a Krisztus nevéhez fűzött jelzők első betűit: Emmanuel, Rex, Oriens, Clavis, Radix, Adonai, Sapientia, az így kapott „ero cras” szót kapjuk, aminek jelentése „Holnap érkezem”. Erre az érkező Jézusra való előkészületként szolgál az egész Advent, és erre utal a hét messiási cím is. Tehát az antifónák ennek a készületnek a zenei adaptációját adják.
Következzenek az Ó antifonák latin és német szövegei. Mivel nem találtam meg az autentikus magyar fordítást, a magyar szöveg a német szabad – laikus – fordítása, és ezért szögletes zárójelben áll.
December 17.: O Sapientia – Ó, bölcsesség!
O Sapientia, quae ex ore Altissimi prodiisti, attingens a fine usque ad finem, fortiter suaviterque disponens omnia: veni ad docendum nos viam prudentiae.
Németül: O Weisheit, Du bist aus dem Munde des Allerhöchsten hervorgegangen, umfassest alles von einem Ende zum andern und ordnest es machtvoll und sanft. Komm, uns den Weg der Klugheit zu lehren.
[Ó, Bölcsesség, aki a Legmagasabb szájából sarjadtál, egyik végétől a másikig mindent felölelsz és erővel és szelíden elrendezel. Jöjj, tanítsd meg nekünk az okosság útját.]
December 18.: O Adonai – Ó, Uram!
O Adonai, et Dux domus Israel, qui Moysi in igne flammae rubi apparuisti, et ei in Sina legem dedisti: veni ad redimendum nos in bracchio extento.
Németül: O Herr und Fürst des Hauses Israel, Du bist dem Moses in den Flammen des brennenden Dornbusches erschienen und hast ihm auf Sinai das Gesetz gegeben. Komm, strecke Deinen Arm aus, uns zu erlösen.
[Ó, Uram és Izrael Fejedelme, Te megjelentél Mózesnek az égő csipkebokor tüzében és Sinai hegyén törvényt adtál neki. Jöjj, nyújtsd ki karodat, hogy megválts bennünket.]
December 19.: O Radix Jesse – Ó Jessze gyökere!
O radix Jesse, qui stas in signum populorum, super quem continebunt reges os suum, quem gentes deprecabuntur; veni ad liberandum nos, iam noli tardare.
Németül: O Wurzel Jesse, gesetzt zum Zeichen für die Völker. Vor dir verstummen die Mächtigen, zu dir rufen die Völker. Komm, o Herr, und erlöse uns, zögere nicht länger.
[Ó, Jessze vesszeje (gyökere), aki a népeknek adatott jelül. Előtted elnémulnak a hatalmasok, hozzád kiáltanak a népek. Jöjj, ó Uram, és válts meg bennünket, ne késlekedj tovább.]
December 20.: O Clavis David – Ó, Dávid kulcsa!
O Clavis David, et sceptrum domus Israel; qui aperis, et nemo claudit; claudis, et nemo aperit: veni, et educ vinctum de domo carceris, sedentem in tenebris, et umbra mortis.
Németül: O Schlüssel Davids und Zepter des Hauses Israel, du öffnest und niemand schließt, du schließest und niemand öffnet. Komm, o Herr, und befreie aus dem Kerker den Gefangenen, der da sitzt in Finsternis und im Schatten des Todes.
[Ó, Dávid kulcsa és Izrael házának jogara, te kinyitsz és azt senki be nem zárja, te bezársz és azt senki ki nem nyitja. Jöjj, ó Uram, és szabadítsd meg a tömlöcből a rabot, aki ott ül a sötétben és a halál árnyékában.]
December 21.: O Oriens – Ó, felkelő Nap!
O Oriens, splendor lucis aeternae, et sol justitiae: veni, et illumina sedentes in tenebris, et umbra mortis.
Németül: O Aufgang, Glanz des ewigen Lichtes, du Sonne der Gerechtigkeit, komm, o Herr, und erleuchte uns, die wir sitzen in Finsternis und im Schatten des Todes.
[Ó, felkelő Nap, az örök élet ragyogása. Az igazságosság napja. Jöjj, ó, Uram, és világosíts meg bennünket, akik itt ülünk a sötétségben és a halál árnyékában.]
December 22.: O Rex Gentium – Ó népek királya!
O Rex gentium, et desideratus earum, lapisque angularis, qui facis utraque unum: veni, et salva hominem, quem de limo formasti.
Németül: O König der Völker, den sie alle ersehnen. Du Eckstein, der das Getrennte eint. Komm, o Herr, und befreie den Menschen, den du aus Erde erschaffen hast.
[Ó, népek Királya, aki után mindenki vágyakozik. Te szegletkő, aki egyesíti a szétválasztottat. Jöjj, ó, Uram, és szabadíts meg az embert, akit te a földből alkottál.]
December 23.: O Emmanuel – Ó Emmanuel (Isten velünk)!
O Emmanuel, Rex et legifer noster, exspectatio gentium, et Salvator earum: veni ad salvandum nos, Domine, Deus noster.
Németül: O Emmanuel, Gott mit uns. Du König und Lehrer, du Sehnsucht der Völker und ihr Heiland. Komm, o Herr, und erlöse uns, Herr, unser Gott.
[Ó, Emmanuel, Isten velünk. Te király és tanító, te a népek reménye és üdvözítője. Jöjj, ó, Uram, és szabadíts meg bennünket, Uram, Istenem.]



http://www.katolikus-honlap.hu/1302/rorate.htm

2010. november 26., péntek

A várakozás időszaka - Advent

Az egyházi esztendő Advent első vasárnapjával kezdődik, a soron következő négy hét pedig egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A hagyományt valószínűleg – a római liturgiától eltérő – gallikán szertartásrend honosította meg a 4. században: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az 5. században az adventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent. Számos keresztény ünnephez hasonlóan advent kezdete minden évben más időpontra esik, ez az András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap.
Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.
A katolikus egyházban advent liturgikus színe ma is a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik. A 20. század elejéről származó egyik katolikus szokás a Szentcsalád-járás. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a Szent Családot ábrázoló képet, és e képnél imákat mondanak, s kisebb szertartásokat mutatnak be. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.
Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat, melyek a hit, a remény, a szeretet és az öröm. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Pl.:
- az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen.
- az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz.
- Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.
- az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.
- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.
Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetősen jó alkalmat adva a varázslásra. Az Egyház ajánlja ezen időszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.)
A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.
A karácsonyra való várakozás izgalmát manapság már adventi naptárral is növeljük, melynek hagyománya egy német édesanyához kötődik. Az ünnepet türelmetlenül váró kisfiának találta ki ezt a „játékot”, mely minden napra tartalmazott egy-egy meglepetést. Általában apró házikókra hasonlító ajándékon jelzik a kis ablakocskák a 24 napot, amelyek hátra vannak karácsonyig. Minden nap kinyithatunk egy-egy ablakot, s kivethetjük az ott rejlő ajándékot, általában édességet, ami mögötte rejlik.
Szabolcsi Hajnalka

2009. december 14., hétfő

Kadarkúti Hétfői üzenetek- 52- A Mennyei Atya szavai: Mit adott nektek Krisztus

Mennyei Atya: Mit adott nektek Krisztus
Én: Édes Jézusom! Nagyon szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám, hajolj le hozzánk, teremtményeidhez és taníts minket bölcs szavaiddal! Szentlélek Istenünk: Jöjj, segíts, hogy a Mennyei Atya üzenetét akadálytalanul tudjam közvetíteni.
Mennyei Atya: Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Egyik tanításunkban arról volt szó, kit adott nektek Krisztus. Ma arról hallotok, hogy mit adott nektek Ő? 1.) Célt ad az élethez, 2.) kedvet ad a küzdelmekhez és 3.) erőt ad a szenvedéshez. Vegyük sorba mind a hármat. Mindenekelőtt az életből ragadok ki egy példát, hiszen állandóan köztetek vagyok, mindent látok és hallok. Van két jó barát Imre és Attila. Imre családos ember, 3 gyermekével és feleségével él. Attila nőtlen, beteg édesanyjával lakik. Imre meghívja Attilát egyik délután egy jó kis beszélgetésre. Leülnek egymással szembe és elkezdődik a panaszáradat. Attila így kezdi: Hozzád, Barátom könyörületesebb a sors. Megtaláltad a párodat, vannak gyermekeid, akikben folytatódik az életed, állásod is van. De tekints rám! Már volt három élettársam, de egyik szörnyűbb volt, mint a másik. Nem lehetett kibírni a természetüket. Anyám 1 éve beteg, egyik korházból ki, a másikba be. Azt hiszem öregotthon lesz a vége. Két diplomám van és nem találok munkahelyet, sehol se kellek. Otthon minden házimunka az én nyakamban van. Egyetemista koromban, mikor még előttem állt az élet, nagy terveim, céljaim voltak. Szerettem volna egy rendes családot, kertes házat, balatoni villát egy komolyabb autót, külföldi utazásokat, de semmi nem sikerült. Még a féltve őrzött verseimet se fogadták el a kiadók. Úgy érzem, semmi értelme sincs az életemnek. Nincs már tervem, nincs már célom, csak megyek szépen lassan a vég felé, elporladok a földben, és senki sem fog rám emlékezni.
Drága Barátom! Szomorú és nehéz az életed, de még szomorúbb az életfelfogásod – folytatta Imre. Azért nincs feleséged, mert nem jól választottad meg a párodat egyik esetben sem. A nőben a szexbombát kerested, nem a tisztaságot, hűséget, szelídséget, háziasságot. Nincs állásod, mert válogattál a munkahelyekben, alantasnak tartottad magadhoz a fizikai munkát. Vedd már észre a jót is! Ugye van fedél a fejed fölött? Szép, tágas, kertes házban laksz. Édesanyád csak 1 éve betegeskedik. Addig is kiszolgált mindenben. Még meggyógyulhat. Nem kellene öregotthonban gondolkodni. Ideiglenesen vállald el azt az eladói állást a műszaki boltban, hogy legyen miből élned, mert Édesanyád nyugdíja nem elég kettőtöknek. A legsajnálatosabb minden között, hogy az értékrended hibás. Terveid, céljaid földhözkötöttek, anyagiasak. Ha tudnál hinni Istenben és a túlvilágban, akkor nem látnád értelmetlennek az életedet. Új távlati célok nyílnának meg előtted. Most a halál, a pusztulás a célod, hiszen az évek múlásával afelé menetelsz. De ha lenne hited, akkor a boldog Örök Élet elérése lenne a célod. Az egész földi életedet úgy rendeznéd be, hogy befuss a célba.
Tudod, Imikém, még homályos előttem, hogyan kell ezután élnem, de azt hiszem felcsillant előttem valami halvány remény. Többször össze kell jönnünk beszélgetni. Drága Gyermekeim! E példából világosan látjátok, hogy csak Krisztus adhat célt nektek az életetekhez.
Látjátok? Az állat négy lábon jár és fejét folyton a föld felé fordítja, mert a föld az egyetlen hazája, de az ember egyenesen jár és arccal az égbe néz, mert ott a végső igazi hazája. Amíg Krisztus el nem jött közétek, addig nem tudtátok, miért éltek. Amióta azonban eljött, felfénylik képzeletetek előtt az örök boldogság, amit a komolyan eltöltött földi élettel kell kiérdemelnetek. Ti emberek végső célotokat, az Örök Életet csak a Szentháromságos egy Istenben, tehát Bennünk találjátok meg.
Mit ad még Krisztus nektek? Kedvet a küzdelemhez. Ő mutat rá arra a bennetek rejlő szent erőre, amellyel a nyomorék, küzdelmes életet is napsugaras, reményteljes életté alakíthatjátok át. Ehhez nem kell messzire menni példáért. Eszközömnek, Évának van egy telefon-ismerőse, Marika. Lebénult mind a két lába, állandóan kerekesszékben van. Először kétségbeesve tiltakozott, hogy miért éppen ő? De hamarosan küldtem hozzá valakit, aki hitről, túlvilágról, Istenről beszélt neki és Marika kivirult. Hasznossá tette magát. Rengeteget imádkozik, menti a lelkeket, apostolkodik üzenetek, érmék, szentképek, ereklyék postázásával. Többszáz testvérrel kapcsolatban áll. Élete a kezdődő depresszióból sugárzó boldogsággá vált. Lángoló gyermeki hite sok egészséges ember hitéletét felülmúlja.
Kicsinyeim! Az élet fiatalon és addig míg jó a sorsa valakinek, addig még megy valahogy Nélkülünk. De nézzétek csak az öregeket? A legtöbben közülük Nekem hátatfordítva élnek, nem hisznek, egyáltalán nem gyakorolják vallásukat. Ők szinte mindnyájan zsörtölődnek, panaszkodóak, veszekedők, káromkodók, idegesek sértődékenyek. Akiknek viszont Isten első helyen áll a szívükben, gyakran szentmisére járnak, gyónnak, áldoznak, engesztelésre járnak, azoknak lelke fiatal marad, örülnek az életnek, elfogadják és felajánlják szenvedéseiket, egy cseppet sem félnek a haláltól. Mivel lelkük kiteljesedett, megérett már a hitre, életük legszebb, legkiegyensúlyozottabb korszakát élik. „Ó, áldott öregkor!” -szokott eszközöm időnként így felsóhajtani. Ki ad ezeknek a lábfájós, derékfájós, magas vérnyomásos és mellette gyakran mellőzött, levegőnek nézett idős gyermekeimnek ekkora örömöt és boldogságot? Ki más, mint Jézus, aki minden Őt szeretőnek kedvet ad a küzdelemhez.
Harmadszor Krisztus erőt ad a szenvedéshez. Csak Jézus szenvedése és halála óta vált világossá előttetek, hogy a szenvedés – legyen az testi vagy lelki – nem felesleges nyűg, teher, hanem érték, kincs érdemeket lehet vele szerezni. De csak az a szenvedés értékes, amit áldozatos lélekkel elfogadnak és felajánlanak! Amelyik szenvedés miatt lázadoznak Ellenem, az értéktelenné válik. Egy egészen közeli esetet mesélek el nektek, melynek ti is engesztelők, itt Kadarkúton, részesei vagytok. Egy súlyos, gyógyíthatatlan beteg hozzátartozója utazott ide az ország távoli részéről, hogy közösen imádkozzatok betegéért. Megtettétek. Azután telefonon gyakran kérte újra meg újra az imát, és ti mindig imádkoztatok érte. Egyszer Éván keresztül üzentem a hozzátartozónak, hogy ameddig betege lázadozik Ellenem betegsége miatt, és ő maga is nem ajánlja fel Nekem, addig szenvedése nem ér semmit, nem használ se testének, se lelkének. Csak úgy van esélye a gyógyulásra, ha abbahagyja a zúgolódást. Sajnos nem változott semmit és meg is halt. Hogy lelek hová került az az Én titkom, de most sokkal mélyebb szenvedésben kell résztvennie, mint a betegágyon.
Drága Gyermekeim! Vizsgáljuk meg, milyen érdemeket lehet szerezni a türelmes, áldozatos szenvedéssel. Jézus már nem egyszer tanította nektek, hogy mekkora nagy érték előtte a szenvedés felajánlása. Ebből nagy-nagy kegyelmek fakadnak. Nem fontos minden esetben megnevezni, hogy kiért vagy miért ajánljátok fel. Csak ajándékozzátok Nekem a fájdalmiatokat és Én kegyelemmé alakítva azok között osztom ki, akik legjobban rászorulnak. Csak ennyit mondjatok: Uram, a lelkekért, és Én már tudom kiken kell segíteni. Ó, Kicsinyeim! Ha tudnátok mennyire szeretlek benneteket, mikor ilyet tesztek. Ne engedjétek, hogy kárba vesszen akár egy kis fejfájás, torokfájás, szédülés, láz, nagy fáradság, lábfájás, azonnal ajánljátok fel. Mindent fel tudok használni. A sok kicsi felajánlás összekapcsolódva sokat segít felebarátaitokon.
Tehát milyen érdemeket lehet nyerni ezekkel a felajnlásokkal? Csökkenti vagy eltörli tisztítóhelyi szenvedésedet, a felajánlás után esetleg megszüntetem a jelenlegi fájdalmadat. Közömbös családtagjaid hívőkké válhatnak, hitetlenek megtérhetnek, a tisztuló lelkek kiszabadulhatnak, a betegek meggyógyulhatnak, a veszekedők kibékülhetnek.
Gyermekeim! Szüntelenül örüljetek, hogy van Jézus Krisztusba vetett rendíthetetlen hitetek, mert csak így tudjátok átvenni tőle értékes ajándékait, amiről ma tanítottalak benneteket: a CÉLT az élethez, a kedvet a küzdelemhez és az erőt a szenvedéshez.
Megáldalak titeket a szeretet , az erős hit és a kitartás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.