Ha az énnel rendelkező emberiség földi fejlődését vizsgáljuk, az ősi
lemuriai kortól a Golgotai Misztériumig, azt látjuk, hogy ezen időszak
folyamán négy nagy veszélytől mentették meg az emberiséget Krisztusnak,
a Nap-lénynek kozmikus-földi tettei. Ezeket a tetteket a „nátháni”
lény segítségével hajtotta végre, kinek négyszeri áldozata nélkül az
emberiség megmentése nem lett volna lehetséges. A nátháni léleknek,
ennek az ősi, tiszta ádámi léleknek, „Az emberiség gyermekének” földi
megszületésére emlékezünk minden évben december 25-én. Előző nap pedig
Ádám és Éva napján ünnepeljük, s így összekötjük égi-földi történetének
kezdetét és végét.
Mint láttuk, az őszi Michael-ünneptől
(szeptember 29.) karácsonyig tartó időszak a belső megpróbáltatások
ideje. Az évszakok közül ez a megfelelője az emberiség egész kozmikus
előtörténetének, melynek folyamán a Golgotai Misztériumot megelőző
említett három fokozat bekövetkezett. Ebben az időszakban egyre inkább
fogy a Nap világító fénye, növekednek az éjszaka erői, ami rámutat arra
is, hogy fokozatosan milyen állapotba került az emberiség a
palesztínai események idejére. Rudolf Steiner úgy jellemzi ezt az
időszakot, hogy ez „a gonosz által való megkísértés ideje”. A luciferi
és ahrimáni ellentéterők ugyanis különösen nagy erővel igyekeznek az
emberhez férkőzni ebben az időszakban, bár más formában, mint azt a
fejlődés előző korszakaiban tették, amikor is Krisztus a nátháni lélek
segítségével elhárította támadásukat.
Ami azonban a múltban mint
kísértés és mint a kozmikus messzeségekből jövő segítő tett kívülről
hatott, az a Golgotai Misztérium után, különösen a tudati lélek korának
kezdete óta tisztán belső folyamattá vált. A kísértő erők ma
bensejéből, lényének legrejtettebb mélységeiből közelítik meg az
embert, aki csak szabadon, saját individuális erőfeszítései árán tudja
véghezvinni bensejében azt, amit egykor a nátháni lélek az egész
emberiségért a kozmoszból hatva vitt véghez. A nátháni lélek kozmikus
tetteit ebben az évszakban az emberi léleknek saját belsejében kell
megismételnie, s ehhez meg kell erősítenie morális-szellemi erőit.
Az
elkövetkező kísértésekre való felkészülésre buzdít az az ősi
misztériumi felszólítás, hogy „őrizkedj a gonosztól”, (Lukács 2, 11),
amely az őszi, michaeli időszakra vonatkozik. Érezhetjük, hogy maga
Michael hallatja benne hangját, aki éberségre és felelősségérzetre
szólít fel, amikor belépünk ebbe az időszakba. Azokat az erőket
azonban, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy keresztülmenjünk az
előttünk álló kísértéseken, egyedül csak az adhatja meg, ha megfelelő
módon éljük át Michael ünnepét. Ennek alaphangulatát Rudolf Steiner a
következő szavakkal írta le. „Michael ünnepén az embernek lelkierői
teljes intenzitásával éreznie kell a következőket: ’Ha nem akarok tompa
öntudattal félholtként aludni halálom és újraszületésem között, hanem
teljesen világos tudattal akarok átmenni a halál kapuján, akkor halálom
előtt belső erőimmel fel kell ébresztenem lelkemet. Először a lélek
feltámadása, azután a halál, hogy a halálban megtörténhessen az a
feltámadás, melyet az ember saját bensejében ünnepel’.” (GA 124)
Ha
ily módon tesszük elevenné lelkünkben a michaeli gondolatot, akkor
megadhatja nekünk azt a belső feltámadási erőt, mely képessé tesz arra,
hogy teljes mértékben ébren tartsuk tudatunkat a következő időszakban,
mikor a földi természet elhal körülöttünk. Erre az alapra építve erőt
találhatunk magunkban arra, hogy most új formában véghezvigyük
önmagunkban azt, amit a nátháni lélek egykor kint a kozmoszban vitt
véghez. Így őszi ünnepén Michael maga hív fel bennünket, hogy lépjünk a
nátháni lélek belső, aktív követésének útjára. Ami egykor az ember
közreműködése nélkül, csupán a magasabb világoknak a makrokozmoszból
jövő segítsége révén történt, azt ma neki magának kell saját belső
morális fejlődése útján véghezvinni.
A gonoszt csak a lélek
morális fejlődése útján lehet igazán legyőzni. Ezért tűzi elénk ez az
időszak azt a feladatot, hogy bizonyos tulajdonságokat fejlesszünk ki
magunkban. És mivel az említett évszak bizonyos értelemben az emberiség
Krisztus előtti fejlődését tükrözi, (GA 124) ezeket a tulajdonságokat a
régi misztérium-helyeken is megtalálhatjuk. Azok a tulajdonságok ezek,
melyek később, mint a négy „plátói erény” váltak ismeretessé, azaz az
igazságosság, a mértéktartás (megfontoltság), a lelkierő
(lélekjelenlét) és a bölcsesség. Most az a feladata az embernek, hogy a
Michael-ünnep helyesen felfogott gondolatából kiindulva, ennek a négy
lelki tulajdonságnak a segítségével belső fegyvert kovácsoljon magának a
kísértőerők ellen, akikkel ebben az évszakban saját burkaiban
találkozik, melyekbe azok úgyszólván kívülről befele haladva hatolnak
be. Így az említett folyamat egyben az önmegismerés folyamata is: az
ember előkészül a kis küszöbőrrel való tudatos találkozásra.
Négyféle
kísértés környékezi meg az emberi lelket a Michael ünnepétől
karácsonyig tartó időszakban és különösen erősen hatnak ádvent idején,
mikor a természetben csúcspontjára ér a sötétség erőinek túlsúlya a
világosság erői felett.
ADVENT ELSŐ HETE
A kísértőerő,
Lucifer és Ahrimán, ádvent első hetében különösen az ember fizikai
testét környékezi meg. „Megcáfolhatatlan” bizonyítékokkal, melyek a
halálnak és az elásványosodási folyamatnak a természetben mutatkozó
győzelméről szólnak, meg akarják téveszteni az ember külső és belső
érzékeit, hogy megrontsák az ember és a világ helyes viszonyát. Ha az
ember elbukik ebben a kísértésben, az a veszély fenyegeti, hogy elveszti
belső önállóságának érzését, a „lelki felegyenesedéshez” szükséges
erőt. Ez azonban a legmélyebb kétségbeesés szakadékába, az igazi lelki
halálba taszítaná. Ezért, hogy ennek az első kísértésnek ellent tudjon
állni, az embernek nagymértékben ki kellene fejlesztenie lelkében az
igazságosság erényét: a finom belső fogékonyságot a természetben és az
emberben mindenütt uralkodó igazságos kozmikus erők iránt, melyek
forrása az Állatöv, a tizenkét kozmikus beavatott, a mindent átfogó
igazságosság nagy őreinek tizenkét szférája, mely igazságosság a
természetben és az emberben működő világkarmában jut kifejezésre. (GA
127). Ez a tisztán szellemi észlelése a kozmikus igazságosságnak, amely a
nagy világkarma megnyilvánulásaként mindenütt hat, és melynek
mikrokozmikus megfelelője az emberi életben az egyes emberek karmája,
nem véletlenül áll kapcsolatban azzal a belső folyamattal, mely az
emberi lény felemelkedésének felel meg. Az ősrégi múltban ugyanis az
emberiség fejlődésében egyszerre jelent meg az individuális karma és az
ember felegyenesedése. „Csak most jelenik meg a karma”, így szól erről
Rudolf Steiner. „A karma, mint emberi karma csak akkor válik
lehetségessé, mikor az emberek a kezüket munkára kezdik használni. Ez
előtt nem teremtett magának az ember individuális karmát. Az ember
fejlődésének nagyon fontos fokozata volt, hogy az ember horizontális
lényből vertikális lénnyé vált, s ezzel keze szabaddá vált”.
ADVENT MÁSODIK HETE
A
kísértőerők ádvent második hetében leginkább az étertestet környékezik
meg, hogy olyan hajlamokat keltsenek benne, melyek a vágyak egoista,
mértéktelen megnövekedéséhez, az életerők mohó burjánzásához vezetnek.
Ami az atlantiszi kor elején testünk fiziológiai folyamatait érintette,
azt ma lelki-éteri módon éljük meg. Ebben az időszakban különösen belső
ösztöneink azok, melyek uralkodni akarnak rajtunk. Még le nem győzött
egoizmusunk, önszeretetünk, mely jellemünk rejtett mélyén,
temperamentumunk egyoldalúságában fészkel, felébred és eluralkodik
bennünk, mint féktelenül burjánzó mérges növényzet. Különösen támadják
az ellenerők beszédünket. Megpróbálják saját fegyverükké átkovácsolni,
vagy képletesen szólva, nyelvünket alattomos mérges fullánkká
változtatni, hogy megakadályozzák, hogy az igazság éles, tüzes, kétélű
kardjává váljék. Az ellenerők étertestünk elleni támadásával csak a
mértékletesség és a megfontoltság tudatos és lelkünk minden erejével
kifejlesztett erényeit állíthatjuk szembe. Ezek a mozgékony belső
erények különösen alkalmasak arra, hogy élettestünk organizmusát
egyensúlyban tartsák, mint ahogy naprendszerünk hét planétával is
kölcsönösen hordozza egymást kiegyensúlyozott kölcsönhatásuk révén,
amely szabályozza és harmonizálja mozgásukat és erőiket. Ezért addig az
időpontig, amíg a kozmikus szeretet-szubsztancia a Golgotai Misztérium
által össze nem kapcsolódott a Földdel és minden emberi Én számára
hozzáférhetővé nem vált, a kereszténység előtti misztérium-helyeket a
mértékletesség és a megfontoltság erénye volt az egyedüli eszköz, amely a
rendelkezésére állt az egoizmus elleni harcában, mely egoizmus az
emberben állandóan feltörekvő kívánságok és vágyak forrása.
Ennek
a két erénynek a kifejlesztése lehetővé tette a misztériumi tanítvány
számára, hogy mélyebben behatoljon azokba a titkokba, melyek az emberi
organizmusban a beszédképzéssel állnak összefüggésben. A beszéd
létrejöttének folyamatát az efézusi misztériumok vizsgálatának kapcsán a
következőképpen írja le Rudolf Steiner: „Az efézusi tanítvány
figyelmét felhívták arra, hogy amikor beszél hullámzás indul ki a
szájából: tűz-víz, tűz-víz. Ez nem más, mint hogy a szó felér a
gondolathoz és „lecsepeg” az érzéshez. Így működik a beszédben a
gondolat és az érzés, amennyiben a beszéd eleven hullámmozgása, mint
levegő tűzzé ritkul, vízzé sűrűsödik, és így tovább.” (Ugyanebben az
előadásban azt is elmondja Rudolf Steiner, hogy a beszédnek „vizes
eleme mirígyváladékként ömlik” az emberi szervezetbe.) (GA 124). Ez a
leírás arra mutat rá, hogy egyrészt le kell győznünk a luciferi erőket,
melyek a beszédnek a gondolattal kapcsolódó elemébe hatolnak be,
másrészt az arimáni erőket, melyek abban az elemben működnek, amely
cseppekként ömlik le az érzésbe, hogy a levegő elemben terjedő szót
megszabadítsuk az egoizmustól, s így az emberi Logosként a kozmikus
Logos valódi képmásává váljék. A beszéd „felszálló” elemének
megtisztítása érdekében kellett a tanítványnak az ősi időkben a
megfontoltság erényét kifejlesztenie magában, a „leszálló” elem
megtisztítása céljából pedig a mértékletesség erényét. Mert az emberi
szó csak a fegyelmezettség és a mértéktartás közötti teljes egyensúly
állapotában közeledhet fokozatosan nagy kozmikus ősképhez.
ADVENT HARMADIK HETE
Ádvent
harmadik hetében az emberi lény harmadik tagját, asztráltestét
közelítik meg a luciferi és ahrimáni erők. Mindenféle szenvedélyt,
aggodalmat és félelemérzést akarnak benne kelteni. Bénító rettegés tölti
el az embert a szellemi világ közeledő küszöbétől, melynek őrét
sejtésszerűen átéli, és fél saját lénye hamarosan bekövetkező
szétszakadásától, gondolkodása, érzése, akarata különválásától. Attól
fél, hogy nemcsak lelki egyensúlyát, hanem önmagát is elveszti, mert úgy
érzi, hogy három lelki ereje vadállattá akar változni – ragadozó
sassá, üvöltő oroszlánná és vad bikává – melyek azzal fenyegetik, hogy
rárohannak és elnyelik. Ha az ember nem tudja úgy összeszedni erejét,
hogy tudatosan lépjen fel a három lesben álló vadállat ellen, akkor egy
mindent elsöprő félelem hatol lelke tudatalatti mélységeibe, és tudata
illúzióknak adja át magát saját mivolta tekintetében. Ez azonban oda
vezet, hogy az ember fokozott mértékben hazuggá válik. Végső során
ugyanis minden valótlanság tudatalatti félelemből fakad, még a legkisebb
igazság kimondása is jelentős bátorságot követel. Sőt míg a más
emberek gondolataival és véleményével szemben tanúsított mindennemű
türelmetlenség is ilyen tudatalatti gyávaságból ered. Ezzel a veszéllyel
szemben az a teendő, hogy a lelkierő, a bátorság, vagy általánosabban
szólva a lélekjelenlét erényét dolgozzuk ki magunkban, vagyis azt a
képességet, hogy semmilyen helyzetben se veszítsük el önmagunkat. Ez
ezoterikus szempontból azt jelenti, hogy a három alapvető lelkierőt, a
gondolkodást, érzést és akaratot egymással harmonikus kölcsönhatásban és
teljes egyensúlyban tartsuk.
A szellemi tanítvány számára
azonban még egy további feladat is adódik. A bátorságra ugyanis nemcsak
azért van szüksége, hogy a szellemi világ küszöbén elviselje
gondolkodása, érzése és akarata szétválását, hanem azért is, hogy
helyesen tájékozódjon a szellemi világban. Ezért különösen fontos, hogy a
szellemi tanítvány már a fizikailag érzékelhető világban megszerezze a
helyes gondolkodás képességét. Mert csak a gondolkodásnak Rudolf
Steiner „Szabadság filozófiája” értelmében végzett szigorú iskolázása
fejlesztheti ki a szellemi tanítvány lelkében fokozatosan azt a
képességet, hogy a szellemi világban is meg tudja különböztetni a
valóságot a tévedéstől. (Lukács 2, 11).
A modern beavatás, amint
az Rudolf Steiner életútjában megnyilvánult és könyveiben (Hogyan
juthatunk a magasabb világok megismeréséhez, A szellemtudomány
körvonalai) leírásra került, ma csak úgy érhető el, ha azokat a szellemi
tapasztalatokat, melyeket úgy szerzünk, hogy tudatosan elmélyedünk a
rejtett mivoltukban már a tisztán szellemi világban élő érzés és akarat
szférájába, ellenőrzi és fényével áthatja a magasabb rendű,
érzékletmentes gondolkodás”. Ezért a modern beavatás alapköve az
érzékletmentes gondolkodás elsajátítása, mellyel megközelíthetjük a
szellemi világ tényeit és történéseit. (GA 114). Erről Rudolf Steiner a
Szellemtudomány körvonalai című könyvében így nyilatkozott. „Az
imaginatív megismerési fok megbízhatóságát úgy érjük el, hogy a megadott
lelki elmélyedéseket (meditációkat) alátámasztjuk azzal, amit úgy
nevezhetnénk, hogy megszokjuk az érzékletmentes gondolkodást… A
legbiztosabb és legkézenfekvőbb út, amely elvezeti a szellemi tanítványt
az érzékletmentes gondolkodáshoz, az lehet, hogy gondolkodása tárgyává
teszi azokat a tényeket, melyeket a szellemtudomány közöl a magasabb
világokról.” (GA 114). És később: „Az az út, amely a szellemtudomány
közlésein keresztül vezet el az érzékletmentes gondolkodáshoz, abszolút
biztos út. Van azonban egy másik is, amely még biztosabb, de
mindenekelőtt pontosabb, viszont sokak számára nehezebb. „A goethei
világszemlélet ismeretelmélete” és „A szabadság filozófiája” című
műveimben ismertetem ezt az utat. Ezek az írások megmutatják, hogy mit
tud magának kimunkálni az emberi gondolat, ha a gondolkodás nem a
fizikailag érzékelhető külvilág benyomásainak adja át magát, hanem csak
önmagának. Ilyenkor a tiszta gondolkodás úgy munkálkodik, mint egy
önálló, eleven fény… ezek az írások igen fontos közbülső fokon állnak a
fizikailag érzékelhető világ és a szellemi világ megismerése között….
Aki úgy érzi, hogy képes arra, hogy engedje hatni magára ezt a közbülső
fokozatot, az biztos, tiszta úton halad.” (GA 114).
Így a világ
fejlődésének jelenlegi ciklusában a modern beavatásnál elengedhetetlen a
gondolkodás fejlesztése, mert ma a földön csak gondolkodásában jut el
az ember a valódi szabadsághoz. És ebből a szabadságból kiindulva kell
az érzékletmentes gondolkodás michaeli kardját saját magának
megkovácsolnia, hogy elhárítsa a luciferi és ahrimáni erőket, melyek
saját lelke mélyéről merülnek fel, ahol az érzés és akarat szellemi
alapjait támadják. A lelkierő, a bátorság, a gondolkodáshoz, saját
szabadságunk megvalósításához, ez az az erény, melynek segítségével
belsőleg mi is véghez vihetjük a nátháni lélek harmadik áldozatát, mely
azzal a nagy imaginációval kapcsolatos, melyben Michael Arkangyal vagy
Szent György legyőzi a sárkányt.
ADVENT NEGYEDIK HETE
Ádvent
negyedik, utolsó hetében a kísértő erők az ember máig kifejlődött
tagjai közül a legmagasabbrendűt és egyben legbelsőbb tagját, vagyis
Énjét környékezik meg. Ez a karácsonyt közvetlenül megelőző időszak,
melyben a nyári időszakkal ellentétben, a magasabb kozmikus vezetés
magára hagyja az embert, aki tehát most saját magára van utalva, rövid
átmeneti időt jelent számára, mely idő alatt lehetősége nyílik a mélyebb
önismeretre, másrészt a legnagyobb veszély fenyegeti, hogy mindenféle
illúziónak adja át magát ebben a tekintetben.
A téli napfordulót
közvetlenül megelőző időt már az ókorban is az év legtitokzatosabb
időszakának tekintették, melyben az ember a szellemi világ küszöbéhez
érkezik és – mindennapi tudata számára észrevétlenül – a kis küszöbőr
elé lép. A luciferi és arimáni erők minden erejükkel meg akarják
akadályozni, hogy az ember tudatosan élje át ezt a folyamatot, vagyis,
hogy valódi önismeretre tegyen szert. Lucifer megpróbálja az ember
öntudatát saját lénye tekintetében ködös misztikába, fantáziálásokba és
illúziókba feloldani, Ahrimán pedig kemény, száraz gondolatok és
képzetek hálójába akarja kötözni az embert, melyek egyáltalán nem
alkalmasak arra, hogy belsejébe világítsanak. A kísértő erők tehát arra
törekednek, hogy elrejtsék az ember elől, hogy jelenlegi és összes
többi földi élete során milyen torzulásokat tudtak okozni Énje
fejlődésében. Ezek a torzulások kis küszöbőr alakjában ezen a fokon már
objektív formában lépnek az ember elé, ha helyesen halad a szellemi
úton. Azt is mondhatjuk, hogy ebben az évszakban, mikor a szellemi
világ kapuja úgyszólván minden ember előtt megnyílik, Ahrimán minden
erejével azon fáradozik, hogy ez észrevétlen maradjon, míg Lucifer be
akarja engedni az embert a szellemi világba, de a küszöb őrének
megkerülésével. Rudolf Steiner szavai szerint azonban „ha az ember a
küszöb őrével való találkozás nélkül lép be a lelki-szellemi világba,
egyik tévedésből a másikba esne.” (GA 114).
Ez a kettős kísértés
egy különleges lelkiállapot formájában is felléphet, mely rokon az
emlékezet elvesztésével. A küszöb őre ugyanis mindenekelőtt tettei
objektív következményeit mutatja meg az emberi léleknek, emberi Énjével
kapcsolatos individuális karmájának objektivizált lényszerű emlékeit.
Ahogy az „Akasha Krónika” az egész világ kozmikus emlékezetének
hordozója, úgy hordozza a küszöb őre az egyes emberek kozmikus
emlékezetével azonban a mindennapi életben a közönséges emlékezőképesség
áll szemben. Ezt az „alacsonyabbrendű emlékezet”, mely alacsonyabb
énünk átéléseinek alapját képezi, szellemi fejlődésünk folyamán teljesen
le kell győznünk, azáltal, hogy kifejlesztjük kozmikus emlékezetünket,
mely magasabb, halhatatlan Énünkkel áll kapcsolatban. (GA 114). Ebben
az összefüggésben beszél Rudolf Steiner arról, hogy mindennapi
emlékezőképességünk törvényszerűen gyengül, ha az iskolázást helyesen
végezzük.
Így az ember elmúlt karmája, mely magasabb Énje
tartalmának lényeges részét képezi, olyan mint egy mélyebb emlék, mint
egy mélyebb emlékezés, melyhez a valódi önismeretnek el kell jutnia.
Ezért a kis küszöbőrrel való találkozás a szellemi tanítványtól, aki ezt
tudatosan éli át, komoly lelkierőt és bátorságot követel, de ezeket
már az előző fokon meg kellett szereznie, mikor le kellett, hogy győzze
félelmét személyisége hasadásakor. Lelkierőinek ez a szétválása
ekkorra már megtörtént, amint ezt a küszöb őreinek megjelenése is
tanúsítja: „Csak a találkozás révén veszi észre a tanítvány, hogy
gondolkodásának, érzésének és akaratának eredetileg beléjük plántált
kapcsolata megszűnt.” (GA 114). Így a lélekjelenlét, melyet az előző
fokon szerzett meg magának a szellemi tanítvány, nem más, mint az ember
magasabb Énje láthatatlan jelenlétének és vezetésének előzetes
megérzése, mely Én egyedül képes arra, hogy az egymástól távolodni
törekvő lelkierőket ismét harmonikus együttműködésre bírja. Ezen a
fokon már olyan lelki bátorságra és erőre van szükség, hogy ne csak az
elmúlt év, hanem átfogóbb értelemben az egész elmúlt élet élményeire és
eseményeire objektíven vissza tudjunk emlékezni. Ehhez azonban még egy
speciális tulajdonságra is szükségünk van, és ez az úgynevezett
negyedik plátói erény, a bölcsesség erénye.
Mint fentebb láttuk,
a karácsonyt közvetlenül megelőző napokban a kozmikus vezetés, mely a
környező természetben főképpen a Nap-erőkben jut kifejezésre, különösen
nagy mértékben magára hagyja az embert, mert ebben az időszakban csak
minimálisan hat az emberre. Az ember most soha sem látott mértékben
magára van hagyatva. Azt mondhatjuk, hogy ez alatt a rövid időszak alatt
magának kell kézbe vennie önmaga belső fejlesztését, mert a kozmikus
bölcsesség visszahúzódott tőle. Egyedül van és most azok a belső erők
kell, hogy vezéreljék életútját, melyeket mint saját bölcsesség-erőit
Énje már kivívott magának, vagy másképp szólva, melyekkel fel tudott
emelkedni alacsonyabb énjétől magasabb, halhatatlan Énjéhez. Így ez az
időszak különösen próbaköve a szellemi fejlődésnek, mert ez adja meg a
választ arra a kérdésre, hogy átveheti-e most már az ember a teljes
felelősséget saját szellemi fejlődéséért, tovább tud-e haladni egyedül,
anélkül, hogy bármiféle külső vagy belső segítségre támaszkodna. A
küszöb őre a téli éjszaka áthatolhatatlan sötétségébe burkolózva
karácsony közeledtével – bár ez általában nem válik tudatossá – így szól
minden emberhez: „Ne lépd át a küszöbömet addig, amíg biztos nem vagy
abban, hogy az előtted álló sötétséget te magad fogod megvilágítani:
egyetlen lépést se tégy előre, amíg meg nem bizonyosodtál arról, hogy
elég olaj van a saját lámpádban.” (GA 114). A szellemi tanítványhoz
viszont, aki ezt a találkozást tudatosan éli át, így szól a küszöbőre:
„Én vagyok az a lény, aki testét abból alkotta meg, ami nemeset és
rosszat véghezvittél. Kísértetszerű alakom saját életed számlakönyvéből
van szőve. Eddig láthatatlanul hordoztál magadban. De jó volt
számodra, hogy ez így volt, mert előtted rejtve működő sorsod
bölcsessége eddig azon dolgozott benned, hogy eltüntesse alakom csúnya
foltjait. Most, hogy kiléptem belőled, ez a rejtett bölcsesség is
eltávozott tőled. Ezentúl már nem törődik veled. A munkát most már
saját kezedbe teszi le. A maga nemében tökéletes, gyönyörű lénnyé kell
válnom, ha nem akarok elveszni. Ha ez utóbbi megtörténne, magammal
együtt téged is lehúználak egy sötét, romlott világba. Hogy ez ne
történhessen meg, saját bölcsességednek kell olyan nagyfokúnak lennie,
hogy átvehesse a tőled távozott rejtett bölcsesség feladatát.”
Az
idézett szavakból világosan kitűnik, hogy „saját bölcsességünknek”,
mint legmagasabb fokú belső erénynek fokozott fejlesztése miért éppen
az évnek ebben a szakaszában időszerű. Az emberi lényben ugyanis a
magasabb Én a bölcsesség hordozója és a szellemi tanítványnak most már
feladata, hogy elkezdjen saját erejéből munkálkodni negatív karmája
megtisztításán, mely a kis küszöbőr képében objektíven lép elébe. Mert
ez a lény, a „küszöb őre”, egy speciális feladatot tűz a szellemi
tanítvány el: azt, ami ő mindennapi Énjében és ami most képszerűen
megjelenik előtte, újonnan született. Énjével kell irányítania és
vezetnie… Meg kell figyelnie azt, ami éteri hasonmásaként, a küszöb
őreként jelenik meg, és a magasabb Én elé kell állítania, hogy meglássa
a távolságot aközött ami ő ma, és aközött amivé válnia kell. Mialatt
ezt nézi, a küszöb őre elkezd egészen más alakot ölteni. Úgy jelenik
meg, mint mindazoknak az akadályoknak a képe, melyek a magasabb Én
kifejlődésének útjában állnak. A tanítvány látja, milyen terhet cipel
magával mindennapi Énjében. És ez a „teher „, ezek az akadályok,
melyeket magasabb Énünk felé vezető utunkon magunkkal viszünk, annak
következményei, hogy a luciferi és arimáni erők reálisan jelen vannak
bennünk, ami ezen a fokon nyilvánvalóvá válik a tanítvány számára. Csak
a küszöb őrével való találkozás révén válik lehetségessé, hogy a
tanítvány úgyszólván szemtől-szembe álljon az ellentéterőkkel. Most nem
úgy látja őket mint lelke mélyéről felmerülő meghatározatlan
ellentéterőket, hanem mint a szellemi világ reális, akarattal és
tudattal rendelkező lényeit. Ezt az élményt Rudolf Steiner „A
szellemtudomány körvonalai” ötödik fejezetében a következőképpen írja
le: „Ebben az éteri hasonmásban észlelni lehetett mindazokat a
tulajdonságokat, melyekkel az ember mindennapi Énje Lucifer hatására
rendelkezik. Az emberiség fejlődése folyamán azonban Lucifer hatása
révén egy másik erő is beköltözött az ember lelkébe, mégpedig az az
erő, melyet arimániának nevezünk… Hogy mivé vált az emberi lélek
ezeknek az erőknek a hatására, azt képszerűen mutatja meg az említett
élményben megjelenő alak.” .
Így leplezi le ezen a fokon a
küszöb őre a tanítvány tekintete előtt Lucifer és Ahrimán valódi
alakját, amennyiben megmutatja az emberi Énre gyakorolt hatásuk
jellegét és egyben rámutat arra, hogy milyen úton-módon akarják
elcsábítani az emberi lénynek ezt a negyedik, legbelső tagját.
A
szellemi útnak ebben a fázisában azonban nemcsak az ellentéterőknek az
emberi burkokban való tevékenységét ismeri meg a tanítvány. Egyetlen
ember sem tudná sikeresen kiállni ezt a nehéz próbát, ha egyidejűleg egy
másik élményben is nem részesülne. Ez utóbbi, mely egészen új érzést
kelt fel benne, azzal kapcsolatos, hogy a tanítványban először fénylik
fel magasabb Énje. „Alacsonyabb Énje most tükörképként előtte áll: de
ennek a tükörképnek a közepén megjelenik igazi valóságában magasabb
Énje. Alacsonyabb személyiségének képéből válik láthatóvá magasabb
Énjének alakja.” (Emil Bock: A három év, 10. fejezet). Ez érthetővé
teszi, hogy miért olyan fontos az előző fokon a helyes gondolkodás
elsajátítása: „mert hogy mit jelent az egészséges ítélőképesség, a
világos, logikus iskolázás, az különösen a fejlődésnek ezen a fokán
mutatkozik meg. … Minden valódi szellemi fejlődés alapja a természetes
és ésszerű élet. … Senki sem tud egészséges magasabb Ént szülni, ha nem
él és nem gondolkozik egészségesen a fizikai világban. … Igen, ezt kell
tennie, ha azt akarja, hogy teljesen fejlett lényként jöjjön világra
magasabb Énje.” (Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapítása). Így
ír erről Rudolf Steiner. „A szellemtudomány körvonalai” című könyvében
továbbviszi ezt a gondolatot: „Különösen fontos, hogy a szellemi
tanítvány elérjen egy bizonyos meghatározott lelkiállapotot, mire
felébred benne „újszülött” Énjének tudata. Mert az ember Énjén keresztül
lesz érzései, képzetei, ösztönei, kívánságai és szenvedélyei vezetője.
Az észleleteket és képzeteket nem lehet a lélekbe önmaguknak
átengedni. A józan meggondoltságnak kell őket szabályoznia, és az Én
az, aki a gondolkodás törvényeit alkalmazza és általuk rendben tartja a
képzetvilágot és a gondolati életet. Ugyanez a helyzet
kívánságainkkal, ösztöneinkkel, hajlamainkkal és szenvedélyeinkkel is.
Az etikai alapelvek válnak ezen lelkierők vezetőivé.” Ezek a szavak
világossá teszik, mennyire fontos, hogy a magasabb Én megszületése
előtt kifejlesszük magunkban az igazságosság, a mértékletesség, a
megfontoltság, az érzékletmentes gondolkodáshoz szükséges lelkierő, a
lélekjelenlét és a bölcsesség erényeit, mert ezek máris a szellemi
világba vezetik a szellemi tanítványt. Ezek nélkül nem lehet helyes
módon elérni a magasabb Én megszületését az emberi lélekben.
https://andrelowoa.wordpress.com/advent-miszteriuma