2014. december 20., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Rövid idő és eljövök

Szűzanya
Drága engesztelőim, legyetek Velem szoros egységben és készítsétek lelketeket egyszülött Fiam befogadására. Már ezekben a napokban is szállást keresünk és bebocsájtást kérünk a ti szívetekbe. Első helyre tegyétek engesztelő felajánlásaitokat és bízzátok magatokat egészen Rám. Aki meghallja szívében az Én kopogtatásomat, az nyissa meg ajtaját, mert Egyszülöttemmel szeretném megajándékozni őt. Ha őszinte és tiszta szívvel várakoztok, akkor vágyatokat beteljesítem és meglátogatlak otthonaitokban. Legyetek készenlétben és áldjátok Üdvözítőtöket, mert az a kegyelem, amit készít nektek, rendkívüli módon megerősíti lelketeket a küzdelmek idejére. Legyetek ti magatok is áldottak, hogy áldás legyetek mások számára. Égi Édesanyátok
2014. 12. 20.
Jézus
Gyermekeim, ne engedjétek magatokat túlhajtani, hogy aztán kimerüljetek. Az ajándékozásnak csak akkor van értelme, ha azt az Én szeretetem és békességem járja át. Amikor önmagatokról lemondva tudtok jót tenni embertársaitoknak, csak akkor lesz kegyelemteljes az Én eljövetelem megünneplése. De ha ezt szívetek-lelketek mélyéből adjátok másoknak, akkor fogjátok megtapasztalni, mennyire köztetek vagyok. Most, ezekben a napokban figyeljetek nagyon Édesanyámra, mert Ő gyűjti össze azoknak a táborát, akik Vele szövetségre léptek. Ennek a köteléknek olyan szorosnak, és olyan egységben kell lennie, hogy a sátán ne kezdhessen ki benneteket. Ezekben a napokban még jobban felerősödnek a gonosz erőknek a támadásai. Csak ha szoros egységben maradnak közösségeitek Velem és Édesanyámmal, akkor védhetitek ki az ellenetek irányuló támadásokat. Ne féljetek, hanem higgyetek és bízzatok Bennem. Jézusotok.
2014. 12. 21.
Gyermekeim, már csak rövid idő és eljövök hozzátok, hogy megvigasztaljalak benneteket. Hogy megértsétek, hogy nem volt hiábavaló az áldozatotok, melyeket a lelkek megmentéséért vállaltatok. A választottak kedvéért gyorsan fog minden lezajlani. Amilyen váratlanul érkezik, olyan gyorsan be fog végződni minden, amit az Idők kezdete óta elterveztem. Imádkozva várjátok eljövetelemet, szüntelenül imádjatok Minket, a teljes Szentháromságot. Aki mindvégig kitart a küzdelmes várakozásban, az fogja elnyerni a győzelmi koszorút. Ne féljetek, mert nemcsak egy ember lehet a győztes, hanem mindaz, aki mindvégig kitart. Virrasszatok és várjátok érkezésemet tiszta szívvel és áhítatos lélekkel. Boruljatok le lélekben és mindig éljetek az Én szent jelenlétemben. Jézusotok
2014. 12. 22. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/891-rovid-ido-es-eljovok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése