2012.12.11.
Szentlélek: Az isteni gondviselés
Szentlélek:
Drága Engesztelő Gyermekeim! Eddig azzal foglalkoztunk, hogy Isten
megteremtette a világot. Ma arról lesz szó, hogy az Általa teremtett
világról gondoskodik. Csak így tud megvalósulni az Ő dicsősége és csak
így tudja az ember elnyerni az üdvösséget.
Isten már
előre elkészítette a gondviselés örök tervét minden egyes ember számára.
Mindegyiketeknél személy szerint elhatározta, hogyan fog irányítani,
segíteni titeket a rátok bízott feladataitok végrehajtásában, a
szenvedéseitekben, kísértéseitekben és lelketek fejlődésében,
megtérésetekben, szentté válásotokban. Kétféleképpen gondoskodik az
emberről: közvetve, más emberek által, vagy közvetlenül: isteni sugallat
vagy csodák által.
Példákkal
szeretném illusztrálni nektek. Terike és Blanka az irodában egymás
mellett dolgoznak. Blanka hitben teljesen közömbös, Teri vallását
gyakorló buzgó katolikus. Blanka méltatlankodva súgja Terinek, hogy már
megint terhes a barátjától. Újra mehet abortuszra. Teri így szól: –
Ráérsz ma este? Van egy érdekes videofilmem az abortuszról. Jó lenne
megnézned, mielőtt elmész az orvoshoz. Lehet róla szó – válaszolja. A
film leplezetlenül bemutatja, milyen borzalmakon megy át a magzat a
gyilkolás előtt és alatt. Blanka elképed és elhatározza, hogy megszüli
gyermekét, még akkor is, ha egyedül kell felnevelnie. Ez esetben Isten
Terikén keresztül óvta meg Blankát egy újabb halálos bűntől, így
gondoskodva lelkéről és születendő gyermeke életéről, közvetve.
Egy
Horvátországban élő fiatal magyar asszony, Marika nagyon előrehaladott
rákban szenvedett, tele volt áttétekkel. Az orvosok már lemondtak róla.
Egyszer meglátogatta Magyarországról egy rokona, aki Medugorjébe készült
zarándokolni. Látta az elesett állapotát és javasolta, hogy üljenek
autóba, és vigyék Marikát Medugorjébe. Ott sok csodálatos gyógyulás
történt már. Nekik itt van a közelben. Próbálják meg, mint utolsó
lehetőséget. Először tiltakoztak, mert egyáltalán nem voltak hívők, de
aztán mégis elfogadták a tanácsot. Természetesen a Krizevacra nem tudták
felvinni ilyen súlyos állapotban, de a templomba, a szentmisére
betolták a kerekesszéken. Az átváltoztatáskor Marikán mintha áram
szaladt volna át, egy éles fájdalmat érzett a belső részeiben és a
következő pillanatban felállt, előreszaladt az oltárhoz – már amennyire
lehetett a tömegtől – és így kiáltozott: „Köszönöm, Jézus! Köszönöm,
Jézus! Köszönöm, Jézus!” Tökéletesen meggyógyult. Azóta minden
zarándokcsoportot felkísér a Krizevacra és tanubizonyságot tesz
gyógyulásáról. Ez esetben Isten közvetlenül, csoda által nyúlt bele
Marika életébe.
Drága
Engesztelőim! Nem mindenki hisz az isteni gondviselésben. Még a hívők
között is akadnak, akik azt állítják, hogy Isten megteremtette a
világot, azután magára hagyta. Ezt az elméletet deizmusnak nevezzük.
Szerintük a világ alakulása, az ember sorsa is a természet törvényei
szerint történik. Ezeket a hamis elveket alá is támasztják különböző
érvekkel. Azt mondják, ha Isten törődne a világgal, nem engedné a
társadalmi igazságtalanságokat: az emberek egyik része dúskál a
javakban, mások éhen halnak. Nem engedné a háborúk borzalmait, a
rablásokat, gyilkosságokat. Az ilyeneknek így válaszoljatok: A bűnöket, a
háborúkat, az igazságtalanságokat nem Isten csinálja, hanem az ember.
Viszont az embert nem bábnak teremtette, szabad akaratot adott neki,
hogy válasszon a jó és rossz között. Ne féljetek! Isten nem hagy magából
gúnyt űzni. Büntetése nem marad el. Nincs az a legkisebb gonoszság,
melyért nem kell felelnie az embernek itt vagy a túlvilágon. A másik,
amivel szeretnek előrehozakodni a deizmus képviselői, hogy ha Isten
gondoskodna az emberekről, akkor nem engedné meg, hogy a jók és
ártatlanok szenvedjenek. Ezt az érvet, már nehezebb megdönteni, de
segítek, csak figyeljetek Rám. Bizony a szenvedést Isten beillesztette a
gondviselés tervébe. A szenvedés egyáltalán nem hiábavaló. Van, akinek
saját bűneiért kell szenvedni, hogy megmentse lelkét a kárhozattól, vagy
a hosszú tisztítóhelyi szenvedéstől. Van, akit a szenvedéssel nevel,
tanít Isten. Ha soha nem beteg valaki, ha soha nincsenek testi-lelki
fájdalmai, akkor közömbös lesz szenvedő felebarátai iránt. De ha Ő is
belekóstol valamiféle fájdalomba, akkor együttérzővé válik. És most
következik a legnehezebb, az ártatlanok és jólelkű emberek szenvedésének
magyarázása. Természetesen az ártatlan kisgyermek és a szentéletű
felnőttek nem bűneikért szenvednek, mint ahogy Jézust sem saját bűneiért
feszítették keresztre, hiszen Ő volt a világon a legtisztább és
legártatlanabb, hanem mások bűneiért. Az ártatlanok szenvedése a
legértékesebb, mert engesztelő jellege van, mint Krisztus szenvedésének,
és lélekmentő feladata is lehet. Pl. egy kéthónapos kisbaba szenvedése
és halála lehet, hogy kicsapongó, parázna és káromkodó apja lelkét menti
meg a pokoltól és az ő kicsi lelke, mint áldozat, azonnal a Mennybe
kerül, az Örök Boldogságba. A mélyen hívő gyermekeink minden szenvedést
felajánlanak a lelkek megmentéséért, ezért értékes érdemeket szereznek
másoknak, és közben maguknak. Az ilyen szenvedés Krisztus megváltói
szenvedésében való részesedés. Tehát a szenvedő ember Krisztus
munkatársa, de csak akkor, ha nem zúgolódik, hanem elfogadja és
felajánlja a szenvedést.
Drága
Gyermekeim! Az isteni gondviselés célja Isten dicsőségének növelése és
az emberiség üdvössége. Egy mennyei misztikus jelenettel mutatom meg
nektek, Én a 3. isteni személy, hogy a Szentháromság és a Szűzanya mit
tesznek e cél eléréséért. Az Atya, a Fiú és Én, a Szentlélek királyi
öltözékben ülünk trónunkon. Előttünk térdel az Én legszentebb Jegyesem,
Szűz Mária. Most a Mennyei Atya feláll, és lemutatva a Földgolyóra így
szól: „Nézzétek, Kedveseim, a bűnök sokasága egészen elfeketíti a
Földet. De figyeljetek csak! Magyarország felett egy fényes csillag
ragyog. A magyar engesztelés központja. Ebből fénysugarak áradnak
szökőkútszerűen és behálózzák az országot. Ahová leesik a fénysugár, ott
új csillag támad és belőlük új szökőkutak. Átterjednek a szomszéd
országokra. Mindig távolabbra és távolabbra. Behálózzák a csillagok és
szökőkutak az egész Földet. Legszentebb Leányom, Mária, menj le gyorsan a
Földre, és minden engesztelő csoportból a legfényesebb ima-sugarat
gyűjtsd össze, mint egy nagy virágcsokrot, és hozd ide Nekünk. Ó, milyen
gyors voltál, már meg is tetted. Add át nekem, hadd helyezzem
tövisekkel borított atyai szívembe. Te, Szent Fiam, folytasd két
évezredes feladatodat! Járj végig minden Szentmisét a Föld összes
templomában, és újítsd meg mindenütt áldozatodat az emberek
üdvösségéért, elszenvedve golgotai fájdalmaid többszörösét az
Eucharisztiában. Te pedig Szentlelkem, még most Kiáradásod előestéjén
borítsd be minden Földön élő gyermekem lelkét szeretetlángoddal, hogy
méltóképpen tudják fogadni irgalmasságom legnagyobb érkezését, a
Nagyfigyelmeztetést.
Ezután a
Mennyei Atya leszáll a Föld fölé, hatalmas karjaival körülöleli, szent
arcát hozzá szorítja, majd végtelen atyai szeretetével megáldja. Így
készít elő benneteket, gyermekeink, a világtörténelem nagyszabású
eseményére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése