Karácsony közeledtével a kereszténység az advent időszakát éli. Maga az advent szó eljövetelt jelent. Egy személynek a megérkezését. Ez pedig Jézus Krisztus!
2019. december 2., hétfő
2019. december 1., vasárnap
Adventi koncert a pilisszentiváni iskola aulájában.
Közreműködik a Pilisszentiváni Vegyeskórus, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórus, Mayer Angyalka - zongora, Rosta Zsófia - hegedű, Mészáros Máté Zsolt - orgona. Karnagyok: Neubrandt Ferenc, Neubrandt Ferencé, Sebestyén János
Bencés adventi videoüzenetek: várakozás-felkészülés-ajándékozás
Első adventi üzenet a Pannonhalmi Főapátságból Az adventi időszak beköszöntével idén is eljött a Jézus születésére történő közös várakozás ideje. Az advent a latin adventus szóból származik, ami eljövetelt jelent. A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezésére emlékezünk és nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
Az advent összekapcsol minket, közös várakozásra hív, de nem csak közösségben, egyénileg is megérint. Egyszerre jelenti sokunknak ugyanazt és mégis mindenkinek egy kicsit mást. A pannonhalmi szerzetesközösség tagjai hétről-hétre egy-egy videóüzenetben fogalmazzák meg, számukra személyesen mit jelent az adventi időszak.
Várszegi Asztrik emeritus apát, Hortobágyi T. Cirill főapát, Dejcsics Konrád és Szabó Márton szerzetesek gondolatai.
Az advent összekapcsol minket, közös várakozásra hív, de nem csak közösségben, egyénileg is megérint. Egyszerre jelenti sokunknak ugyanazt és mégis mindenkinek egy kicsit mást. A pannonhalmi szerzetesközösség tagjai hétről-hétre egy-egy videóüzenetben fogalmazzák meg, számukra személyesen mit jelent az adventi időszak.
Várszegi Asztrik emeritus apát, Hortobágyi T. Cirill főapát, Dejcsics Konrád és Szabó Márton szerzetesek gondolatai.
Minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény a keresztényeknél az advent. Amikor a gyermek Jézus érkezésére emlékezünk, nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is szeretnénk rendbe tenni. A pannonhalmi bencés szerzetesek gyakorlati tanácsokat adnak a felkészüléshez.
Szerinted mit érdemes karácsonyra ajándékozni? Kikhez kell figyelemmel fordulni? Mi az igazán fontos? Cirill és Asztrik atyák gondolatai sokat segítenek a karácsonyi készülődésben, advent lényegének megértésében
Vajon mit ajándékoznak egymásnak a bencés szerzetesek, akiknek nincs pénzük ajándékra, hiszen jövedelmük sincs? A válasz: a legfontosabb dolgot, amit ember adhat a másiknak.
Hogyan kezdjem el? – Adventi gondolatok
„Az adventi csendes időszak kitűnő lehet arra, hogy átgondoljam, s átimádkozzam a kapcsolataimat: az Úristennel való kapcsolatomat, az önmagammal való kapcsolatomat és az embertársaimmal való kapcsolatomat.
Hogy amiben meg kell újuljak, abban megújuljak; amit rendbe kell tennem, azt rendbe tegyem; ami pedig jó volt, annak örvendezzek és megmaradjak vagy továbbfejlődjek benne.”
Hogy amiben meg kell újuljak, abban megújuljak; amit rendbe kell tennem, azt rendbe tegyem; ami pedig jó volt, annak örvendezzek és megmaradjak vagy továbbfejlődjek benne.”
"Van-e fontosabb, sürgetőbb dolgunk ezen a földön, mint Isten országát építeni?" Kezdjük advent második hetét Papp Tihamér OFM gondolataival.
Advent harmadik hetében Kiss Didák OFM gondolataival várakozhatunk a Megváltó eljövetelére. „Ki az a nagy és hatalmas Isten, akit meg tudunk érteni, van szava, van teste, tud szenvedni és tud örülni? Amikor Karácsonyhoz közeledünk, valójában ehhez a titokhoz akarunk egyre közelebb kerülni.”
Adventi ráhangoló Bátor Péter Botond pálos szerzetes atyával
Bővebb információkért kérlek látogass el a https://katolikus.ma/advent/ oldalra. A következő héten Fecske Orsolya festőművész gondolatai segítenek a ráhangolódásban.
2019. november 26., kedd
2019. november 25., hétfő
2018. december 21., péntek
Emberek és karácsonyok
Az emberek karácsonya már
októberben elkezdődik. Lehetetlen ezt nem észrevenni, mert amint
lehullanak az elsárgult falevelek, szinte azonnal újraöltözködik a
bennünket körülvevő világ; fenyő- és fényfüzérek kúsznak fel az
elárvult fákra és a csupasz épületek homlokzatára, mindenütt adventi
koszorúk színes sokfélesége kínálja magát, s noha még messze van a
karácsony, de feldíszített fái máris jelen vannak a köztereken és a
bevásárló csarnokokban. Szóval küldözgeti, majd szinte ránk zúdítja
felszólító jeleit a közelítő ünnep. S bizony mindezt nem teszi
eredménytelenül…!
Karácsony közeledtével az emberek esze
rátalál a szívükre; sőt mint elegáns lovagok előre engedik szívük
kisasszonyát, és aranyos jegyesként kísérik őt. Ekkor a szívek minden
ajtaja és ablaka kitárul, s csodálatos várakozás veszi kezdetét. Nincs
fontossági vagy logikai sorrend, csak egy izgalmas kavalkád. Hol a
gyermekkorunk képei érkeznek haza a szívünkbe, hol pedig a napi
teendőink foglalnak le minket. Közben családtagjaink hangja, képe,
arca, kívánsága keveredik bennünk a távollévőkével, sőt az eltemetett
Kedveseink emlékével. A takarítás, a sütés-főzés gondolata, majd pedig
programozott megvalósítása felemészti időnket, gyengíti erőinket, de
mégis közelíti a vágyva vágyott ünnepet: a ritka csodát, amikor otthon
együtt van a család; béke, szeretet és jóakarat köti össze a szíveket. A
meleg tiszta otthonnak, a karácsonyfának, az ajándékoknak és a
terített asztalnak csak jelzés értékük van, mert hisz a szívek szerető
harmóniája nélkül vajmi keveset érnek. Tudja ezt, vagy legalább is érzi
ezt minden ember, hiszen karácsony közelségében finom érzékenységet
mutatnak a legbensőbb lelki értékek iránt. Valóban boldogok mindazok,
akiket családi szeretetközösségbe burkol be a szenteste misztikus
világa.
Van azonban fájdalmas érzékenység is,
amikor az illetőnek a szeretet ünnepén a magányt, vagy a személyes
szeretet elvesztését kell megtapasztalnia. Ilyen lehet a családtól való
kényszerű távollét, az eltékozolt családi közösség, vagy az
elmagányosodott öregség. Különösen fájó az a hiányosság, amit bűn
idézett elő; akár saját hibája, akár mások rosszakarata vagy
hanyagsága. Ezek a sebek a lélek égető fájdalmával járnak. Sokan
kísérleteznek – legalább átmeneti – megoldásokkal: telefonálnak,
levelet, lapot írnak, vendéget hívnak, vagy maguk kelnek útra,
ajándékot adnak, vagy szívesen elfogadnak (talán nem is azért, mert
szükségük van rá, hanem mert ez is személyes jóakaratú kapcsolattal
jár). Sőt vannak akik kutyát vagy macskát fogadnak be az ünnepekre,
hogy szólhassanak hozzájuk, vagy jót tehessenek velük. Furcsa
megnyilvánulása ez a lélektől lélekig ható “személyes szeretetnek”. De
megszólás helyett inkább vegyük észre az ember legbensőbb igényét: az
emberi én végső vágyakozását a nagybetűs személyes TE után.
El-eltűnődünk az emberek karácsonyán… .
Egyszerre mi magunk is belülről átéljük ugyanazt, de másokat nézve
kívülről is szemléljük őket, s próbáljuk megérteni “a karácsonyi
jelenséget”. Gazdag ez a kép, egyszerre felemelő és megrázó, s
ugyanakkor nagyon földhöz tapadt és hiányos. Még a boldognak tartott
családi közösségből – a leírás szerint is – valami lényeges dolog
hiányzik.
A keresztény ember karácsonya
kívülről nézve nagyon hasonlít a többi ember karácsonyához. – Hát
persze, mondaná rá a legtöbb ember, mert itt Európában “a többi ember”
is keresztény, mint ahogy ez kiderül minden népszámlálás során. –
Csakhogy keresztény emberen most nem a keresztény kultúrkörben élő
embereket, vagy az anyakönyvezett keresztényeket értjük, hanem azokat,
akik a hitvallás szellemében és az evangélium világosságában akarnak
élni. Ők azok, akik nem állnak meg az “emberek karácsonyának” díszletei
között, hanem advent idején elzarándokolnak Názáretbe, hogy a
szentestén megérkezhessenek Betlehembe is. Számukra a prófétai szó őket
megszólító isteni üzenet, Mária igenje pedig a beteljesedés kezdete.
Advent-járásuk olyan misztériummal teljes valóság, amelyet átjár a
“velünk az Isten” tudata, hisz a Boldogságos Szűzanya láthatatlanul, de
mégis érzékelhető módon az üdvözítőt hordozza számunkra. Ha ez a
várakozás őszinte, személyes és meggyőző, akkor átalakító erővel bír. A
hozzánk érkező isteni vendég megtisztelő öröme átalakító erővel bír.
Ez nem kényszerítő erő, hanem segítő erő. A magunk képessége csak a
rácsodálkozásra elegendő, a hatékony erő felkínálás formában érkezik, s
a vele való együttműködés képes átalakító erőként működni. Nemcsak az
ember lelke nyílik meg Isten előtt, hanem önmagunkra reflektálva
észrevéteti velünk saját nagyságunkat. (Ne féljünk ettől a
kifejezéstől! Igen; Isten már a teremtésben saját partnerének szánta az
embert.) Betlehem felé közeledve döbbenetes ellentétet fedez fel
magában az ember: egyrészt gyengének, picinynek, elesettnek és
méltatlannak érzi magát, más részről viszont a Hatalmas Isten
partnerének, aki megtiszteli őt, hiszen hozzá érkezik. Ezért a
keresztény ember számára emberi léptéket meghaladó öröm és boldogság a
megtestesült Igével való találkozás, akit Jézusnak nevezünk. A
keresztény ember számára a karácsony mindenek előtt az Ajándékok
Ajándékával, a Megtestesült Igével, az Isten Fiával való találkozást
jelenti. Ennek elsődlegességét és lenyűgöző áldását semmi sem előzheti
meg, és semmi sem homályosíthatja el.
A keresztény ember karácsonyának a szíve
a szentmise. Olyan szépen ráéreztek erre őseink, amikor azt énekelték,
hogy “Betlehembe ne menjünk, feltaláljuk; jelen e szent oltáron,
magasztaljuk; mert szívünk ha tiszta és áratlan, kedvesebb az neki mint
az arany”. – A Jóistennel való legbensőségesebb találkozásból
következik, hogy az ember is a maga ajándékozó szeretetével fordul
mások felé, s képességeinek arányában maga is ajándékká szeretne válni.
De jó, ha ő is először Jézust adja tovább, s csak utána toldja meg a
maga figyelmességeival.
Karácsony ajándékozása a tápláló
szeretetben fejeződik ki. Az Úristen gondoskodása kettős: lelki és
testi, kinyilatkoztatás és megtestesülés. Mindennek átélése ma is
kettős: a szentmise igei és eukarisztikus tápláléka: “szentség a
szenteknek”, és az agapé, vagy szeretetlakoma otthon a családi asztal
körül. A keresztény családok karácsonyában sajátos módon, de
mindkettőben jelen van Jézus.
A karácsony boldogságot és békét hozott a
földre, de csak azok részesülnek benne, akik egyaránt befogadják az
Ajándékozót és az ajándékot is. Ennek a jóságnak az a természete, hogy
soha se múlik el, nem jár kiábrándultsággal, lelkiismeretfurdalással
vagy szégyennel (mint a bűn), hanem maradandó boldogság; a karácsony
örök boldogító születés az emberiség számára.
Papok és szerzetesek karácsonya lényegét
tekintve nem különbözik a valóban keresztény emberek karácsonyától;
már mint az isteni misztérium befogadására fogékony ember karácsonyi
lelkületétől. A papok és szerzetesek karácsonyának azonban mégis van
speciális sajátossága, ami elhivatottságukból, fogadalmaikból és
felszenteltségükből következik. Mindehhez járulékos, de nagyon fontos
elemként csatlakozik az egyházban és a világban betöltött küldetésük,
megbízatásuk és felelősségvállalásuk konkrét helyzete. Ezen színes,
szövevényes, természetes, de mégis természetfeletti életállapot
figyelembevételével próbáljuk megérteni az ő karácsonyukat, mely
valamiképpen szétsugárzik minden ember ünnepére, segíti a kölcsönös és
még hitelesebb megértését a bennünket körülvevő misztériumnak.
Mielőtt megragadnánk a lényeget,
próbáljunk meg két félreértést tisztázni! Az egyik így hangzik:
Szegények, nincs családjuk, milyen árvák és magányosak karácsonykor.
Ilyenkor mindenki keresi övéinek bensőséges szeretetközösségét, s lám
ők magányosak (s minden bizonnyal) szomorúan ünnepelnek (legfeljebb
titkolják)… . A másik vélekedés ezzel szemben így okoskodik: Dehogy
magányosak! Százan és százan veszik őket körül, s mennyi szeretet
megnyilvánulást kapnak. Talán gazdagabb az ő karácsonyuk, mint a
miénk…! – Sajnos mindkét vélekedés hamis, mert “az emberek
karácsonyához” méri a papok és a szerzetesek karácsonyát, s ezért a
lényeg mélyen rejtve marad.
A fentiekkel szemben a papok és a
szerzetesek hivatásuk születését élik át karácsonykor. Lelkületüknek
legjobban a Szűzanyáéhoz kell hasonlítania. Mária karácsony éjjelén nem
szólal meg. Csöndben szemléli az emberként megszületett Igét, s közben
saját istenszülői hivatásának ajándéka tölti be a lelkét. A papok a
karácsonyi Kisded hivatására lettek meghívva és fölszentelve, a
szerzetesek pedig az ő életének – a tökéletes szeretetnek – minél
gazdagabb megvalósítására vágyakozva élik életüket. Ezért számukra a
karácsony egy “csodálatos érintés”, amely Istentől jön, aki az örök
szeretettel és boldogsággal ajándékozza meg őket. Ennél személyesebb és
gazdagítóbb kapcsolat elképzelhetetlen. S ha a papok karácsonya nehéz,
akkor nem emiatt, hanem szolgálatuk azon vonatkozásai miatt, amely ki
akarja csalni őket lelkük igazi karácsonyából.
A papok és szerzetesek karácsonyát e
misztériumnak – legalább megsejtése – nélkül nem lehet megérteni.
Aki viszont felfog belőle valamit, az még a maga karácsonyát is
boldogabban és teljesebben élheti meg.
Dr. Balázs Pál2018. december 17., hétfő
Misztikus beszélgetések
2018.12.17.23 óra Imák után.
Drága kicsi Évám! Köszönöm imáidat!
Uram!
Tehetetlen értetlenséggel, végtelen szomorúsággal szemlélem a magyar
emberek viselkedését, agresszivitását amit ebben az adventi időben az
utcán, a parlamentben csinálnak. Gyomrom összeszorul és az emberi
reflexek már-már eluralkodnak rajtam, amikor a belső hang arra ösztökél,
imádkozz!Imádkozz értük!
Mi lesz ennek a vége?
Jézus:
Gyermekem! Az időzítés nem véletlen. Az adventi idő csendes
készülődését, a várakozás örömét akarja elvenni tőletek ellenségem. A
várakozástól, a karácsonyi készülődés bensőséges hangulatától, a Szent
Család és megszületésem ünnepének örömétől akar megfosztani benneteket.
Országotok derekasan helytáll a külső ellenséggel szemben, ezért
belülről támadja nemzeteteket. A sátán és démonai felheccelik,
felizgatják a tömeget, a sátán összes negatív megnyilvánulása látható az
emberek viselkedésén. A rendbontás. a lázítás,a harag, a düh, az
irigység, a vádaskodás, a testi-lelki terror, a fenyegetőzés, a
félelemkeltés, a hazugság, a nyugtalanság, és még sorolhatnám.Ezek mind
ott vannak az utcán tüntető és az ellenzék soraiban ülő gyermekeim
szívében. Ezek a gyermekeim hogyan készülnek megszületésem ünnepére, a
Szent Karácsonyra?
Szent Édesanyám és Én Jézusotok is szomorúan szemléljük ezeket a lázadásokat.
Nektek
keresztény gyermekeimnek, engesztelőimnek a legfontosabb feladatotok,
az IMA! IMA a közösségekben, IMA otthon a rejtekben. A böjt és az
áldozathozatalok! Minden kis áldozatot, minden imát, minden felajánlást
kegyelemmé alakítok. Az erőszak ellen a szelídség, a szeretetlenség
ellen a szeretet a legnagyobb fegyver. Ezért, IMÁDKOZZATOK!
IMÁDKOZZATOK! IMÁDKOZZATOK! Elsősorban a rózsafűzért!
Kérjétek Szent Mihály arkangyalt az Angyalok Fejedelmét, hogy védelmezzen egyénileg benneteket és óvja hazátokat.
Szent
Angyalaim, Harcos Angyalaimmal kivont karddal állnak mellettetek.
Kérjétek papjaitokat tartsanak Szentségimádásokat. Ebben hatalmas erő
van. Az oltárra kitett Oltáriszentség a templomon kívül is hatalmas erőt
képvisel. Pap-fiaimnak fel kell ismerniük, hogy az Egyháznak most feladata a keresztény kormány munkáját imaháttérrel segíteni.
A keresztények, az engesztelők széthúzását most a közös imában kell összekapcsolni hazátokért. Most már a széthúzásnak nincs helye, mert az ellenség minden rést figyel és a legkisebb repedésben is támad.
Uram! A Szent Koronát elakarták távolítani a parlamentből
Jézus:
Gyermekem! Ellenségem tudja, hogy a Szent Korona hatalom. Szent István
királyotok Édesanyámnak adta országotokat. Ő lett országotok
királynője. A királynőt korona illeti meg. Ez a Korona pedig a Mennyei
Korona hű mása. Ezt a Koronát legerősebb Angyalaim védik, ezt az
ellenség nem kaparinthatja meg.
Ima:
Istenem! Add nekünk azt a kegyelmet, hogy hathatós imáink által a
karácsony békés, meghitt, boldog legyen, és olyan örömmel ujjongjunk
megszületésednek, mint egykor az Angyalok és a pásztorok. Ámen.
Jézus: Úgy legyen gyermekem!
Most megáldalak a szelídség és az alázat kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Jézus bátor harcosa
2018. december 16., vasárnap
Bulvárhír vagy karácsonyi csoda?

Így egy héttel karácsony előtt az ember óhatatlanul belebotlik az ünneppel kapcsolatos, kevésbé felemelő hírekbe.
Itt Magyarországon leginkább azért
szomorkodnak a megszólalók, mert az ünnep eredeti jelentését
beárnyékolják az emberekre ilyenkor rázúduló feladathegyek, az extra
kiadások, a tülekedés, a túlzott költekezés. A tengerentúlon vagy
Európa szekulárisabb országaiban pedig azért búslakodnak, mert a
karácsony immár egy politikailag nem korrekt eseménynek számít, amit
kimondani sem illik egy toleranciában jól képzett állampolgárnak.
Magyarországon ez a tendencia talán
azért sem érezhető még, mert a szocializmus alatt megszokottá vált
„kellemes ünnepeket” a kötelező orosz nyelvtanulással együtt szívesen
cseréltük másra, illetve nem a karácsony elleni támadásként, hanem
inkább régi berögzött szokásként tekintünk erre a köszöntésre.
Megmondom őszintén, hogy vegyes érzelmekkel fogadom az ilyen híreket.
Tegnap például arról olvastam, hogy egy
skóciai bevásárlóközpont betiltotta a betlehemeket, mire két fiatal
keresztény Józsefnek és Máriának öltözve, amolyan élő betlehemként sétált be a vásárlók közé,
akik leplezetlen örömmel fogadták a látvány, mire a bevásárlóközpont
feloldotta a tilalmat. Sajnos az ilyen hírek nemcsak az Egyesült
Államokban, de a brit szigeteken is elég gyakoriak karácsony táján, amin
azonban megakadt a szemem a hírt olvasva, hogy John Mallon, a József
szerepét alakító fiatal, igazi karácsonyi csodának nevezte a döntést.
És léptek akcióba a vegyes érzelmek.
Tényleg ott tartunk, hogy egy üzleti vállalkozás karácsonyi dekorációja
jelenti a csodát? Vagy esetleg én látom a helyzetet farizeusként és
inkább nekem is örülöm kellene, amiért nincs minden elveszve, és egy
betlehem is képes csodára? Végtére is, ha minden ment volna a szokásos
kerékvágásban és a bevásárlóközpont leporolja és kiállítja a raktárból
előszedett összeállítást, lehet, hogy a vásárlók ügyet sem vetettek
volna rá, így viszont eszükbe juttatták, hogy mit is ünneplünk
ilyenkor, illetve, hogy a vallás szabad gyakorlását nem vehetik
készpénznek.
Miközben tudom, hogy a más vallásúak
üldözése nem Istentől való, azt is tudom, hogy amikor a hitet nem adják
ingyen, amikor hitünk megvallása az állásunkba vagy akár az életünkbe
is kerülhet, a hit, emberi jog helyett felbecsülhetetlen kinccsé és
elveszíthetetlen ajándékká válik.
Szóval vegyes érzelmek ide vagy oda, azt hiszem, hogy az ilyen események felértékelik a mi kincsünket, hiszen „hasonló
a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres.
Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije
van, és megvásárolja azt.”Máté 13:45
Persze minden más kinccsel ellentétben, ennek a gyöngynek nem az
emberek véleménye vagy a kincs keresettsége adja az értékét, mégsem árt
tisztában lenni vele.
Lehet, hogy elsőre apró lépésnek, nem
pedig csodának tűnik, ez a két fiatal, komfortzónáját bizonyára
hátrahagyva, olyasmit tett, ami számukra csodát eredményezett, legyen
szó arról, hogy egy bevásárlóközpont hogyan ünnepli a karácsonyt, vagy
arról, hogy beszélhettek másokkal Jézus születéséről. Az igazi csodák
pedig az ilyen beszélgetésekből születnek.
http://idokjelei.hu/2018/12/bulvarhir-vagy-karacsonyi-csoda/
http://idokjelei.hu/2018/12/bulvarhir-vagy-karacsonyi-csoda/
2018. december 12., szerda
"Ecce, carissimi"
Az Esztergomi Szeminárium növendékeinek ajándéka a készület idejére A videóban elhangzó ének: "Íme, kedveseim..." (Éneklő Egyház 13.)
2018. december 5., szerda
Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
Advent
2017. 12. 04.
Kedveseim!
Elérkezett az új adventi időszak. Nagy szeretettel tanulmányozzátok
Izajás próféta általi üzeneteket, amelyek nagyon is aktuálisak. Bár a
zsidó nép hűtlenségét ecsetelik, de a mi korunkra is érvényesek. Komoly
figyelmeztetést kapnak, akik elhagyták Istenüket, és a bálványok útján
járnak. Figyelmeztet az Úr, hogy térjünk meg, el gonosz tetteinkkel,
bánjuk meg bűneinket. „Mosdjatok meg, tisztítsátok meg magatokat,
távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől, hagyjatok fel azzal,
hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni. „ A Szentlélek
segítségét kérjétek, hogy felismerjétek, mi változzon meg életetekben.
2017. 12. 05.
Kedveseim!
Az adventi előkészület nagyon alkalmas arra, hogy komolyan átgondoljuk
hogyan tovább, melyek voltak a zsákutcáink, és merre felé kell
tartanunk? A Szentlelket hívjátok segítségül, mert olyan tükröt fog
tartani elétek, amely kizárólag nektek szól. Engedjétek, hogy működésbe
lendüljön bennetek, és hallgassatok figyelmeztető szavára. Amikor
odahallgattok sugallataira, megérkezik hozzátok a kegyelem, amely
felismeri a bennetek lévő nyugtalanságot, így tetten éritek a
feszültséget okozó lelkeket. Adjatok időt magatoknak, és csendesedjetek
el, hogy megtörténjen a bensőtökben végbemenő csoda.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/2-uncategorised/1279-advent
2018. december 3., hétfő
Misztikus beszélgetések
2018.12. 03. Imák után.
Drága Gyermekem, köszönöm imáidat!
Mennyei Atya: Az Adventben vagyunk, a várakozásban.
A
várakozás az egész emberi életet végigkíséri. Amikor az édesanya
kedves terhét viseli, várakozik, hogy gyermeke megszülessen . Majd
ahogy múlik az idő várja, hogy gőgicséljen, figyeljen, járjon,
készségei kifejlődjenek, ügyesedjen, okosodjon az iskolában. Aztán kis
önálló egyéniséggé alakulva, most már a gyermek is vár, az iskola
befejezésére, majd a továbbtanulás, aztán a munkakeresés,
családalapítás boldog pillanatai. Ez a felsorolás, csak egy kis
szeletkéje a várakozásotok bemutatására. Ezen kívül mennyi, de mennyi
dologra várhattok még! A nap minden pillanatában elmondhatjátok, hogy
várakoztok valamire.
Advent
idején a legcsodálatosabb dologra várakoztok ti keresztény gyermekeim,
szeretett Fiam megszületésére. Ő az Én szeretett Fiam, a legdrágább,
Akit nektek adtam. Ő ugyanezt a földi utat járta be, mint más földi
csecsemő és gyermek. Azonban Ő bűn nélkül jött a világra, ahogy Szent
Édesanyja is Szeplőtelenül fogant, és az eredendő bűntől mentes volt.
Mi történik a várakozáskor?
Amikor
várunk valamit, vagy valakit, csak rá gondolunk. Ha találkoztunk már
vele, felidézzük a vele kapcsolatos élményeinket, érzéseinket.
Elképzeljük hogyan fog történni a találkozásunk, mit fogunk mondani
neki, és utána hogyan töltjük majd a várt személlyel az időnket.Tehát
teljes figyelmünket, érzéseinket, időnket, cselekedeteinket ennek a
várakozásnak rendeljük alá.
Ennek
az adventi időnek, igen,Szent Fiam megszületésének várásában is teljes
szívvel és nagy szeretettel kellene elmerülnötök. A Szentírás
olvasása, roráte szentmisék látogatása, csendes elmélkedések, a kisded
Jézus szemlélése, a Szentcsalád életéről szóló történetek olvasása.
Mind közelebb hozza szívetekhez a karácsony misztériumát. Valójában ez
nemcsak várakozás, hanem készülődés is.
Mire készülődünk még?
Szent
Fiam, Jézus Krisztus eljött a világba, hogy megmentse a bűnös embert .
Szent Fiam újra eljön a világba, hogy megmentse a bűnös embert.
Második eljövetele a küszöbön áll. Nekem, Mennyei Atyátok kezében van
minden. Én tudom és ismerem az időt, és az időket, előttem van múlt,
jelen és jövő. A látható káosz és a gonosz vagdalkozása ellenére is,
minden az isteni rendbe van beépítve. Az Én akaratom és tudtom nélkül
nem történik és nem is történhet semmi. Csak addig mehet a gonosz,
ameddig Én akarom és engedem. Az ő munkálkodása is a tervem része. Az
idők végén vagytok. Az események felgyorsultak. Készüljetek! Az
Adventetek maradjon állandó és kitartásotoknak meg lesz a gyümölcse. Az
Advent most Szent Fiam második eljöveteléig tartson ki a ti
szívetekben, mert ez a szeretetteljes várakozás szilárdítja meg
szereteteteket és hiteteket.
Most megáldalak a hűség és a sziklaszilárd hit kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
Jézus bátor harcosa.
2018. december 2., vasárnap
2018. december 1., szombat
2018. november 30., péntek
Advent kívül és belül – Huszonöt kérdés és válasz segít a készületben
Füzes Ádámot, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanárát kérdeztük az adventről – a készületről és annak eszközeiről –, hogy könnyebben válaszolhassunk az Úr hívására ebben a kegyelmi időszakban (is).
1. Mit jelent pontosan az advent kifejezés?
Advent a latin adventus, vagyis eljövetel szóból származik.
2. Hogyan és mikor alakult ki?
A gallikán liturgiában a vízkereszti
(január 6.) felnőttkeresztelésre előkészítő négyhetes időszak volt. Az
5. században a karácsony (december 25.) vált a jelentősebb ünneppé, és
ez előtt alakult ki először hathetes, majd Szent Szimpliciusz pápa (5.
század) alatt a mai négyhetes formája.
3. Az adventi időszak minden évben változik…
Nem, csak a hossza... Adventet a
karácsony előtti négy vasárnap határozza meg. Az egyházi naptárban a
hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnap után
következik, és ebből adódóan a negyedik hét lehet egészen rövid is
(mint idén, maga a vasárnap és hétfő csak a hét), és egészen hosszú is
(mint tavalyelőtt, amikor karácsony szombatra esett).
4. December 24. még az adventhez tartozik, vagy már karácsony?
December 24. az adventi idő utolsó
napja. Ez még nem karácsony, de a sötétség beálltával fokozódik a
várakozás, mert tudjuk, hogy ez az az éjszaka, amikor megszületik az
Úr. A régebbi egyházfegyelemben még ez a nap böjti nap volt, ezért
hagyományos ételeink böjtösek ezen az éjszakán: a hal, a mákos guba,
stb. A várakozás az éjszakai misével ér véget, ahol meghalljuk az
örömhírt: megszületett.
5. Miért lett ez az egyházi év kezdete?
Többféle évkezdetet használnak a
különféle naptárak – ismerünk januári, márciusi polgári évkezdést is;
az advent pedig a megtestesüléssel kezd, illetve az arra való
felkészülés időszakával. Önmagában az advent „nincs meg”, ezért került a
karácsonnyal együtt az év elejére.
6. Miért kezdődik a görögkatolikusoknál előbb az advent?
A történeti résznél jeleztük, hogy az 5.
században volt már hathetes az advent, Szent Mártontól számolva. Ezt a
hosszabb böjti előkészületet tartják keleti rítusú testvéreink most is
a hathetes adventtel.
7. A görögkatolikusok koszorúján hat gyertya van…
Az adventi koszorú csak a 19. században
jelenik meg, a görögkatolikusok pedig „inkulturálták” az új polgári
szokást: hat adventi vasárnapjukhoz hat gyertyával.
8. Milyen liturgikus jellemzői vannak az adventi időszaknak?
Advent csöndesebb időszak, kevesebb
orgonaszólóval, kevesebb virágdíszítéssel, lila miseruhával és hajnali
szentmisékkel, a rorátékkal.
9. Miért más a Gaudete, azaz örömvasárnap ünneplése?
Advent harmadik vasárnapján a mise kezdő éneke (introitusa) a Gaudete in Domino
kezdetű, a Filippiekhez írt levélből: „Örvendjetek mindig az Úrban, ...
mert az Úr immár közel van hozzánk!” Túl vagyunk az advent felén, már
ide látszik karácsony. A liturgia ezt a miseruha színében is kifejezi, a
szigorú liláról rózsaszínűre változik.
10. Ekkor mást kell tennünk, mint a többi vasárnapon?
Érdemes itt már ráfordulnunk a
„célegyenesre”: amit nem sikerült megtennünk, azt érdemes elengednünk,
és már csak a fontosra figyelnünk.
11. Adventben sokan elmennek a hajnali roráte misékre. Ennek eredete hova vezethető vissza?
A karácsony előtti kilencedik napon
kezdték a 7. században az Ó antifónákat, és ekkor volt egy hajnali
mise. A középkorban térségünkben már advent minden napján „divatba
jött” a korareggeli mise.
12. Miért 6 órakor kezdődnek a roráték?
A hajnal a várakozás és a reménykedés
időszaka. Ugyanakkor a korán keléshez szükség van önfegyelemre, az
időbeosztásunkat is alávetjük Istennek, a várakozásnak. Nemcsak lelki,
hanem nagyon testi is lesz így a készületünk. A 6 óra egyébként nem
előírás, van, ahol fél 7-kor, van, ahol korábban kezdődnek a
szentmisék.
13. Kötelező vagy ajánlott elmenni a roráte misékre?
A roráte mise térségünk szép hagyománya,
Rómában például nem is nagyon hallottak róla az emberek. Teljesen
szabadon dönthetünk néha egy-egy roráte mellett. Nem is teljesítményre
megy az advent. És fontos a felelősség is: a földműves embernek a
december nyugodt, korai lefekvéssel telt, telik; a városi, modern
embernek egész nap ugyanúgy helyt kell állnia.
14. Adventi koszorút még azok is készítenek, akik talán nem is vallásosak. Ez csak egy szokás, vagy van más jelentősége is?
A 19. században egy német evangélikus
lelkész készítette az első adventi koszorút, és naponta mindig eggyel
több gyertyát gyújtott rajta. Ennek egyszerűsített változata terjedt el
aztán: vasárnaponként egy-egy gyertyával többet gyújtunk. A koszorú
otthonainkba varázsolja a várakozást, a meghittséget, főleg, ha a
család este le tud mellé ülni egy kis időre. A templomban persze nagy
liturgikus műgonddal gyújtogatjuk a gyertyákat. Olyan kapocs a koszorú,
amely se nem liturgikus, se nem profán. Paraliturgikus, amely
összeköti otthonainkat templomainkkal.
15. Sokszor látni alaposan feldíszített koszorúkat. Van jelentősége annak, hogyan néz ki a koszorú?
Sok plébánián advent első vasárnapja
előtti szombaton van közös koszorúkészítés. Én is voltam ilyenen,
érdekes látni, ahogy mindenki a maga ízlése szerint készíti a koszorút.
Vannak lényeglátó minimalisták és szertelenül örvendezők. Szép látni a
sokféleséget.
16. Miért négy gyertya van a koszorún?
A négy vasárnapot jelzi a négy gyertya.
Minden vasárnap eggyel többet gyújtunk meg: ahogy megyünk bele a
sötétségbe, az egyre hosszabb éjszakákba, úgy nő a fény a koszorún,
végül pedig a karácsonyfa borítja fénybe a leghosszabb éjszakát.
17. Azt is hallottam már, hogy a katolikus hívő koszorúján három lila és egy rózsaszín gyertyának kell lennie…
Igen, a liturgikus színek is
megjelenhetnek a gyertyákon, a lila és rózsaszín miseruhákra utalva. De
ez nem szabály, és nem érdemes leszólni azokat, akiknek négy lila vagy
akár négy piros gyertyájuk van.
18. Adventi naptárt is sokan használnak, még azok is, akik nem vallásosak. Van ennek valami jelentősége?
Ennek csak személyes jelentősége van, segédeszköz a készülődéshez.
19. Helyes, ha a naptárt nyitogató gyerekeket csokoládéval jutalmazzuk?
Nem tudom. Én mindig örültem neki.
Érdemes tisztázni előtte, hogy a gyermek nem tett-e édességböjtre
fogadalmat az advent elején, mert akkor nagy kiszúrás.
20. Az adventi időszak egyben
böjt ideje is. Van valamilyen előírás arra, hogy miként készüljünk
testileg és lelkileg Jézus Krisztus megszületésére?
Jelenleg nincs böjti előírás, de a
visszafogottság, csend, több ima és lelki olvasmány mind
ajánlott. Fontos azonban, hogy tiszta szívvel várakozhassunk: minél
előbb éljünk a bűnbocsánat szentségével!
21. Mi a mércéje a lemondásnak? Csupán az étkezés visszafogása elegendő?
Bármi lehet, ahol a testem alapvető
vágya, igénye helyett az előzetes elhatározásom győz. Lehet ez étel,
ital, szórakozás, időbeosztás, korai kelés – a fontos az erkölcsi
győzelem: nem a farok csóválja a kutyát.
22. Az irgalmasság cselekedeteivel is fel tudunk készülni a karácsonyra?
Igen.
23. Az advent az újrakezdés ideje is. Hogyan tudjuk tartósabbá tenni az adventben még bennünk lévő jószándékot?
Írjunk naplót! Lelki naplót,
elhatározásokról, vágyakról, jó ötletekről (a Szentlélek adja a jó
ötleteket!), meglátásokról, érzésekről. Ezt olvassuk át és folytassuk
januárban!
24. A családi körbe vagy inkább a plébánia körébe való az adventi készülődés?
A kereszténység 24 órás vállalkozás. Mindenütt ugyanazt éljük, az adott közösséghez, helyhez, időhöz hangolva.
25. Egyszerre várjuk ilyenkor
Krisztus születését és második eljövetelét. Az egyik inkább örömet, a
másik sokakban félelmet vált ki. Hogyan lehet ezt a kettőt
összeegyeztetni?
A félelem jogos: összedől a világ. Az
öröm már a hité: mindez a minket szeretetből teremtő és üdvözíteni
akaró Isten tenyerén történik.
A kérdéseket Baranyai Béla és Verestói Nárcisz állították össze.
Fotó: Lambert Attila
2017. december 26., kedd
2017. december 25., hétfő
Dr. Alexandra Kehl: Honnan származik a karácsonyfa-állítás szokása?
Az idei karácsonyi ünnepek alatt, mint
minden évben, a családok ismét egy karácsonyfa alatt gyűlnek össze. És
a karácsonyi ünnepkör egész ideje alatt a templomokban is általában
egy-egy fenyőfa áll a főoltár két oldalán. Korunkra teljesen feledésbe
merült, hogy ez a szokás – legalábbis a katolikusoknál – viszonylag
új. A katolikus családokban még a 19. században a betlehemi jászol
dominált; sőt, a templomokban egészen a 20. század közepéig tilos volt a karácsonyfa-állítás.
A karácsonyfa a katolikusok széles köreiben tipikus protestáns
szokásnak számított, olyannyira, hogy a 19. században a protestantizmust
sok helyen csak „karácsony[fenyő]fa-vallásnak” nevezték.
Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a karácsonyfa állítása
Luther Mártonra vezethető vissza. Tény, hogy a protestantizmus, egyéb
rombolásai közepette, a karácsonyi szokásokat is alaposan deformálta. A
reformátorok hevesen támadták az addigi karácsonyesti szokásokat: a
betlehem-állítást és a pásztorjátékokat. Az ő újításaik eredményeképpen
lépett az egyházi liturgia és a liturgikus szokások helyére a
családi körben, a karácsonyi történet felolvasásával, karácsonyi dalok
eléneklésével és ajándékok kiosztásával megtartott privát ünnep.
Míg ez utóbbit addig Szent Miklós hozta december 6-án, illetve a
katolikus Spanyolországban – mint még most is – a Háromkirályok január
6-án, úgy a protestánsoknál ezt a feladatot a „Jézuska” vette át.
Szintén a protestánsok hozták be a 17. században a karácsonyi vásár
szokását is a német evangélikus hercegségekben. Ezzel kezdődött az a
lényeges változás, ami a karácsonyi ünnep mai kommersszé válásához,
eltorzulásához vezetett.
Ugyanakkor mind Angliában, mind az
Egyesült Államokban katolikus körökben egy olyan legenda terjedt el,
mely a karácsonyfa-állítás tipikusan német szokását Szent Bonifáccal
(kb.680-754(5)), a németek apostolával hozza összefüggésbe. Amikor a
szent Fritzlar [a magyar lexikon szerint: Geismer] mellett kivágta a
Donar germán istennek szentelt és sérthetetlennek tartott tölgyfát,
annak helyén egy kis fenyőfát talált. A legenda szerint ez lett volna
az első karácsonyfa. Önmagában ez szép gondolat, főképp, hogy a
legendában a karácsonyfának teológiai jelentést adnak: „A fa az
örökélet szimbóluma, mert ágai mindig zöldek.”
Csakhogy ez a legenda történetileg
ugyanannyira nem korrekt, mint az a vélemény, hogy a karácsonyfát
Luther találta ki. Dietz-Rüdiger Moser néprajzkutató „Bräuche und Feste
im christlichen Jahreslauf” [A keresztény év szokásai és ünnepei]
című művéhez megírásához a karácsonyfa történetének is alaposan
utánajárt, és kutatásainak eredményeképpen megállapította, hogy a
karácsonyfa legrégibb bizonyítékai a 16. századból származnak.
Akkoriban azonban a fát még nem gyertyákkal, hanem süteménnyel és
almával díszítették, amiket december 25-én leráztak. Az emberek ily
módon jelenítették meg képileg a bűnbeesést és a megváltást.
December 24-e ugyanis Ádám és Éva emléknapja, akiket a fa gyümölcse
ejtett bűnbe, december 25-e pedig a Megváltó megtestesülésének ünnepe. Eszerint a karácsonyfa eredetileg nem karácsonyfa volt, hanem a paradicsomi fát, a bűnbeesés fáját ábrázolta.
Csak a 18. századtól találhatók bizonyítékok arra, hogy a karácsonyfára gyertyákat akasztottak. Vélhetőleg János evangéliumának prológusából vették ehhez az ötletet: „Az Igazi világosság volt, mely megvilágosít minden e világra jövő embert.” (Jn 1,9)
Csak a 18. századtól találhatók bizonyítékok arra, hogy a karácsonyfára gyertyákat akasztottak. Vélhetőleg János evangéliumának prológusából vették ehhez az ötletet: „Az Igazi világosság volt, mely megvilágosít minden e világra jövő embert.” (Jn 1,9)
Karácsony ünnepének mai elpogányosodása, és a „szeretet” és a család ünnepévé való átértelmezése
láttán arra szeretném az olvasókat biztatni, hogy a feldíszített
fenyőfa helyett inkább betlehemi jászolt állítsanak fel az Ige
megtestesülésének ünnepére.
[Fordító megjegyzése: Csak e cikk
elolvasása után lettem figyelmes a Szunyogh-Xavér misszálé „A
megtestesülés ünnepköre: KARÁCSONY ÜNNEPE” magyarázatának első
mondatára, amit évekkel ezelőtt valószínűleg még nem abszolút
tudatosan, inkább csak érzésből kihagytam a honlap ünnepeket bemutató oldaláról, és ami így szól: „Talán minden ember legkedvesebb ünnepe a Karácsony, még pedig azért, mert a Karácsony a gyermek és a család ünnepe.”
Ez az 1930-ban készült mű – ahogy erről már több ízben szó volt a
honlapon – és benne ez a mondat kiválóan mutatja ama szellemi, lelki
elfajulásnak a folyamatát, aminek napjainkban éljük eddigi utolsó
mélypontját.]
(forrás: Kirchliche Umschau – 2017. december)http://www.katolikus-honlap.hu/1701/karacsonyfa.htm
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



