2016. december 4., vasárnap

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Adventi lelkiismeret vizsgálat.

2016. 11. 27.
Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztam nektek. Ragadjatok pajzsot, vértet és harcoljatok a gonosz támadásai ellen, aki állandóan keresi az alkalmat arra, hogy elgáncsoljon titeket.
Jézus
2016.11.28.
Kedveseim, az új egyházi év kezdetén végezzünk komoly lelkiismeret vizsgálatot. Sok minden van, amire nem gondolunk, és olyan könnyen elmegyünk mellette, pedig bennünk van, mert a megszokás rabul ejtett. Érdemes lenne megvizsgálni milyenek a megszokott viselkedési formáink! Van-e köztük olyan, ami nem Istennek tetsző? Milyenek a világban végzett tevékenységeink? Milyenek az emberi kapcsolataink? Kikre neheztelünk? Mi lehet ennek az oka? Talán a mi visszahúzódásunk, mert nincs kedvünk kommunikálni? Engedjétek magatokat Krisztus szemüvegén keresztül szemlélni! A Szentlélek segítsen felismerni mindazt, ami hiányosság az életünkben!
2016.11.29.
Kedveseim, amikor megvizsgáljátok lelketeket, gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelemben részesít az Úr benneteket. Mert Isten kegyelme nélkül nem tudnátok kijavítani hibáitokat. Az Úr hatalmas ereje képessé tesz arra, hogy felismerjétek korlátaitokat és megvalljátok bűneiteket. Sok ember teljesen elaltatta lelkiismeretét, mert nem jelent neki semmit Jézus. Ezért nekünk nemcsak azért kell imádkoznunk, hogy jól felismerjük bűneinket, hanem azért is, hogy testvéreinket is megérintse a bűnbánat kegyelme. Minél jobban sikerül beismerni saját bűneinket, annál hatékonyabbak lesznek a másokért mondott imáink is.
2016.12.01.
Kedveseim, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, ne arra gondoljatok, hogy mit nem csináltatok jól, hanem engedjétek, hogy Jézus segítsen nektek a felismerésben. Nem biztos, hogy a ti elgondolásotok szerinti mércével mér benneteket. Lehetnek olyanok is, amelyekre nem gondoltok, mégis fontos lehet számotokra. Imádkozzatok, hogy Jézus szemüvegén keresztül szemléljétek magatokat. Mindent adjatok át Neki, mert gondja van rátok. Tudja mi használ lelketek javára. Így imádkozzatok: Jézusom, átadom Neked minden rendetlenségemet, és segíts nekem, hogy minden jóra forduljon. Hálás vagyok Neked mindörökké.
2016.12.02.
Kedveseim, ne csak a bűneiteket vizsgáljátok meg, hanem keressétek meg azoknak gyökereit. Pl. mi okoz félelmet bennetek, és miért aggódtok a jövő miatt? Mért vagytok sokszor elégedetlenek? Mert ezek zavart idézhetnek elő a lelketekben. Legyetek őszinték magatokkal és ismerjétek fel a károk okozóit. Törekedjetek a helyes önismeretre és értékeljétek a szándékot. Ne hozzatok ítéletet magatokra, ne legyetek túl szigorúak! Alázattal fogadjátok a figyelmeztetéseket, inkább okuljatok belőlük. Mindenért adjatok hálát Istennek.
2016. 12. 03.
Kedveseim, tűzzétek ki fontos célul saját lelketek megmentését. Ennek érdekében kövessetek el mindent. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kitartani a buzgóságban. Ne engedjétek szíveteket lankadni. Kérjétek az erősség Lelkét, hogy mindig kibírjátok a rátok mért megpróbáltatást. Mindenki saját magáért tud a leghatékonyabban imádkozni. Bár előfordul, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat. Akkor Jézus feltárja nekünk Szentlelke által gyenge pontjainkat, és fel tudjuk ismerni, hogy kijavítsuk azokat. Soha ne hagyjuk abba saját magunk megtérésén munkálkodni, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.
2016.12. 04.
Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Szeretetem irántatok határtalan. Itt vagyok köztetek és árasztom kegyelmeimet azokra, akik kérik Tőlem. Legyetek nagyon boldogok, mert Hozzám tartoztok. Őrizzétek szíveteket szentségben és igazságban. Milyen kiváltságos kegyelemben részesültök, akik eljöttetek imádásomra. Szeretnék szívetekhez szólni és feltámasztani lelketekben az új embert. Nyissátok meg fületeket és hallgassatok Szentlelkemre. Sokszor éltetek már át komoly lelki élményt, mégis kevesen vannak, akik beengednek lelkük mélyére. Amikor követtek Engem feltárom nektek és felszínre hozom a valóságot. Engedjétek, hogy vezesselek benneteket. Tanuljátok meg úgy látni magatokat, ahogy Én látlak titeket. Hívjatok és megérkezem és megmutatok mindent, ami lelketek üdvösségét előmozdítja. Ne féljetek felismerni lelketek visszásságait, inkább örüljetek ennek, mert ha nem kerülnének napvilágra dolgaitok, vakságban élnétek. Szeretném, ha visszanyernétek lelki békéteket.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1167-adventi-lelkiismeretvizsgalat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése