Adventi ének - Kodály Zoltán: egy XVIII. századi francia misekönyvből. Az Adventi ének egy XVIII. századi francia misekönyvből való, mint ahogy azt az alcím is jelzi. Kodály Zoltán 1943-ban dolgozta fel 3 szólamú vegyeskari kórusművé. Kodály Zoltán a Veni, veni Emmanuel kezdetű, latin nyelvű szöveget 4 strófában dolgozta fel, mely strófákban mindig egy adott szólam énekli a vezérdallamot. A mű felépítésére leginkább az ellenpontozó, imitatív jellegű szerkesztés jellemző. Harmóniakezelését tekintve a reneszánsz zene stíluselemei mutathatóak ki a kompozícióban.

Az ember adventjében Istenre vár, aki eljön. Isten az Ő adventjében, mely örök, az emberre vár.
Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.
Az adventi koszorú négy gyertyája egy-egy fogalomkört testesít meg a katolikus szimbolika szerint. A hagyomány szerint a négyből három gyertya lila, ez a szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti katolikus értelmezésben. Az ezoterikus tanok szerint az ibolyaszín a spiritualitás, az ezoterikus képességek színe. A negyedik gyertya rózsaszín, ha hagyományos koszorút készítünk. Ez az örömöt és a szeretetet, a boldogságot jelképezi. Áldott Adventi Ünnepeket kívánok!