2008. december 15., hétfő

Kadarkúti Hétfői üzenetek – 9 – A Szűzanya szavai az Adventről

Szűzanya: Az Adventről
Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Édesanyátok és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az Adventről tanítalak benneteket.
Az egyházi évben 2 ünnep van, melyet megelőz a hosszú előkészület. Egyik a Karácsony, melyet az adventi hetek vezetnek be, a másik a Húsvét, melyre a Nagyböjttel készültök.
Most röviden beszámolok életem ide illő szakaszáról. Mindketten, Szent József és Én is Dávid király családjából származunk. Édesanyám, Anna elmúlt 50 éves, mikor születtem neki. Már egész kicsi koromban Istennek ajánlottak. A templomban éltem papok és tanítónők neveltek, és eljegyzésemkor visszaadtak szüleimnek. Szüzességi fogadalmat tettem és azt jegyesem elfogadta. Szent Józseffel Názáretbe költöztünk. Nagynéném, Erzsébet és férje Zakariás elkísértek az útra. Külön kis szobát rendezett be nekem József. Még csak 15 éves voltam. Egy szép, fehér selymet fontam az ablak felé fordulva, énekelve, imádkozva. Kértem az Atyát, küldje el végre a tiszta és termékeny szüzet, aki megszülheti a Messiást. Egyszer csak elkezdett lebegni a függöny az ablak előtt és nagy fény árasztotta el a szobámat. Ott termett előttem kb. 1 méterre egy ragyogó, gyönyörű angyal. Megijedtem és csodálkoztam egyszerre. Felugrottam és a falhoz lapultam.
De az angyal így szólt: „Ne félj, Mária! Én vagyok Gábor, az Isten angyala. Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az Úr van veled. Áldott vagy te az asszonyok között. Most méhedben fogansz, és fiat szülsz, akit Jézusnak fogsz hívni. A Magasságbeli fiának nevezik majd.”
Én így válaszoltam: Hogyan történhet ez, ha én nem ismerek férfit?
„Nem ember révén leszel anyává, a Szentlélek száll le rád és a Magasságbelinek ereje árnyékol be téged. Az Örökkévaló várja a válaszodat”- mondta az angyal.
Mellemen keresztbetéve kezemet, meghajolva így válaszoltam: Íme az Úr szolgáló leánya. Legyen nekem az Ő szava szerint. Így fogantam meg abban a percben, ahogy beleegyeztem. Mikor felocsúdtam ebből az elragadtatásból, aggódni kezdtem, hogy emiatt nagy baj lehet. Hogy fogom ezt Józsefnek megmondani? Még agyon is kövezhetnek, ha kiderül, hogy nem Jegyesemtől vagyok áldott állapotban. De a Szentlélek benső szavakkal megnyugtatott, hogy majd Ő igazol engem Józsefnél.
Ó, Gyermekeim! Nem is képzelitek, milyen könnyű és boldog volt ez az állapotom. Ez alatt semmit nem szenvedtem 9 hónapon át. Minden kellemetlenséget, nehézséget és fájdalmat -amit minden asszony át szokott élni ez idő alatt és szülés alatt is, elvett tőlem Isten. Azért, mert szeplőtelenül, áteredő bűn nélkül jöttem a világra. Látjátok? Ha Éva engedetlensége nem történt volna meg, ma minden asszony ilyen könnyen, fájdalmak nélkül, vajúdás nélkül élné meg az anyaságot.
Az én Jegyesem észrevette állapotomat és nagy lelki szenvedésen ment át. Ha nem lett volna olyan nagy szent és jóságos, akkor feljelentett volna engem a papoknál, mint házasságtörőt, hogy halálra kövezzenek gyermekemmel együtt. Néhány napig gyanakodott és szenvedett, de természetfeletti módon megtudta és elhitte, hogy Isten gyermekét hordom a szívem alatt. A 9. hónap végén Betlehembe kellett mennünk népszámlálásra, hogy ott szülessen meg Üdvözítőtök, ahogy a Szentírás előre megjövendölte.
Adventi várakozás ideje, én is vártam. Most elmondom, hogy Én, Mennyei Édesanyátok hogyan vártam Kisfiamat. Már fogantatásom első percében határtalan öröm töltött el. Az eszembe se jutott, hogy megérdemlem, hiszen nem voltam tudatában szeplőtelen fogantatásomnak-olyannak láttam magam, mint a többi leányt. Arra se gondoltam, hogy most csodálni fog a világ, mert hasonló vagyok Istenhez. Szinte megsemmisültem az alázatosságban. Örömmel töltött el, hogy boldoggá tettem Istent az IGEN-emmel. Mint minden anya, én is találgattam, hogy milyen külső vonásai lesznek Szent Fiamnak, ha megszületik. Mikor egyedül voltam, nagy szeretettel simogattam a szívem alatt a bőrömön keresztül, énekeltem hozzá, becézgettem, dédelgettem, Jézuskámnak szólítottam. De boldogságomba 9 hónapon át belevegyült a nagy fájdalom: eszembe jutott a próféták jövendölése az Üdvözítőről: „Ő a fájdalmak embere. Az Ő Sebei szereztek nekünk gyógyulást. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze.” Nem tudtam előre, hogy pontosan mit kell majd átszenvednie, de azt tudtam, hogy a betervezett megváltás, a kínszenvedése és kínhalála elkerülhetetlen. Ebben a tudatban kellett várnom megszületésére, és ebben a tudatban kellett leélnem a következő 33 évet. Tudom, a többi földi édesanya is sokat szenved, ha el kell vesztenie gyermekét, de a halálra-várakozással nem kell egyiknek se ennyi sok évet félelemben tölteni.
ADVENTBEN vagyunk, ez a ti várakozásotok ideje. Először is várjátok a Karácsonyt, Fiam születésnapját. Nagy készülődésben vagytok és gondban, kit mivel lehetne megajándékozni a szép ünnepen. A televízió reklámok özönét teríti elétek, az üzletek rogyásig megtelnek ajándékozni való árukkal. A szülők nem győzik egymást túllicitálni, hogy ki vesz drágább és szebb játékot gyermekének, hogy elhenceghessen vele az óvodában, iskolában. A háziasszonyok recepteket cserélnek pompás ünnepi vacsorákhoz. A nagy készülődésben az emberek sokasága elfelejti a lényeget.
Már nem is tudják, minek az ünnepe Karácsony. A megkérdezettek így válaszolnak: A Szeretet ünnepe. A béke ünnepe. Már eszükbe se jut, hogy Jézus születésnapját kellene ünnepelni. Kinek szoktak ajándékot adni? Akinek születésnapja van. Legalább ti, drága engesztelő Gyermekeim, készítsetek ebben az Adventben ajándékot Szent Fiamnak. Lelki ajándékokat vár: áldozatot, önmegtagadásokat, böjtöket, virrasztásokat. Ugye tudjátok, miért várja ezeket tőletek? Mert kegyelemmé alakítja és kiosztja a közömbös és hitetlen lelkek között. Szomjazik és éhezik a hitükre és szeretetükre. Tehát az Advent elsősorban lélekmentéssel teljen nálatok. Másodszor az Advent megújulást jelentsen számotokra. Új egyházi év kezdődik, új ember szülessen bennetek. Törekedjetek levetni hibáitokat, bűneiteket, önzéseteket, önszereteteteket, és kérjetek a Szentlélek Istentől erényeket a lelketekbe:
  • 1) Lelki tisztaságot: hogy ne essetek vissza ugyanabba a bűnökbe, hogy a legkisebb bűnt azonnal bánjátok meg, hogy nagyon gyakran végezzetek szentgyónást.
  • 2) Kérjetek szeretetet: tegyetek jót mindenkivel, bocsássatok meg mindenkinek, szeressétek ellenségeiteket is.
  • 3) Kérjetek alázatot: Tudatosítsátok magatokban, hogy minden erényetek Isten ajándéka.
Ezek a legszebb és legértékesebb születésnapi ajándékok Jézusomnak.
Adventkor nem csak Megváltótok születésnapjára készültök és várakoztok, hanem az Úr Jézus 2. eljövetelére is. Mondogassátok gyakran: Jöjj el, Uram, Jézus, jöjjön el a Te Országod! Most és itt a templomotokban kérlek benneteket, hogy ezt együtt és hangosan 3-szor mondjátok el Velem: JÖJJ EL, URAM, JÉZUS, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!!! Ezután így köszönjetek egymásnak: MARANATHA, ami azt jelenti: Jöjj el, Uram, Jézus!
Kedveseim! A végső időkben éltek. Csak hívogassátok! Hamarosan el fog jönni angyalaival és szentjeivel nagy isteni dicsőséggel és hatalommal, hogy a Föld megtisztítása után elhozza nektek az Új Világot. Ott nem lesz szomorúság, szenvedés, betegség, halál, béke és szeretet uralkodik. Jézus lesz a királyotok és Én a Királynőtök. Ott fogunk Szent Fiammal lakni köztetek. Szemtől-szembe láthattok minket. Nem fogtok ráismerni a Földre: félig mennyei, félig földi elemekből fog állni. Gyönyörűek és érintetlenek lesznek a folyók, tavak, tengerek, erdők, rétek és a virágok. Mindenkinek mindene meglesz, amire csak szüksége van. A Sátán meg lesz láncolva és be lesz zárva a pokolba, és ezért senki nem tud bűnt elkövetni, nem lesz kísértés.
Most megkérem eszközömet, hogy olvassa fel a nagyfalui Madarász Éva választottunk könyvéből a neki adott látomást az Új Világról (47.old.).
Drága Kincseim! Addig, míg tart a tanítás itt állok Évám mellett, s mikor elkezditek imáitokat együtt mondom veletek. Így engesztelésetek értéke nagyra nő. Minden egyes szándékotokat felajánlom a Mennyei Atyának, és Ő meghallgatja kéréseiteket. Éva kezét keresztül édesanyai áldásomat adom rátok.
2008.december 15. hétfő

2008. december 1., hétfő

ADVENT 2008

3 Advent angyalai Az első vasárnap angyala  Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.
6 A második vasárnap angyala A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.
9 A harmadik vasárnap angyala Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.
12 A negyedik vasárnap angyala A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.
14 A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
16 Az adventi koszorú hagyományának első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott.  A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyetyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével.
18 Zene : R . Claydermann – Ave Maria
Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére, amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek. Minden vasárnap gyertyagyújtáskor egy kedves kis éneket énekelhetünk a gyerekeknek, amit ők is hamar megtanulnak: 1. gyertyagyújtáskor: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.  2. gyertyagyújtáskor: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék. Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.  3. gyertyagyújtáskor: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék. Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék. Ég a gyertya ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelébb.  4. gyertyagyújtáskor: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék. Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék. Ég a gyertya ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelébb Ég a gyertya, ég, az adventi négy; azt ragyogja, azt lobogja: Jézus üdvözlégy Zene : R . Claydermann – Ave Maria

2008. november 30., vasárnap

Adventi hírnök...

Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám!
Betér a szívünk ajtaján!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr.

Adventi hírnök, friss fenyő ág.
Lobog már három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr.

Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog már négy kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus, visszajön még.
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Advent


2008
Az advent szó jelentése: eljövetel, megérkezés.
Lelki felkészülés karácsonyra, Jézus Krisztus születésének ünnepére.

NÉGY GYERTYA
Négy gyertya égett az adventi koszorún.
Olyan csend volt, hogy hallani lehetett amit a gyertyák beszéltek.
A lángja pislákolni kezdett, míg végül kialudt…
Az első gyertya megpislant és elkezdte
  • a nevem BÉKE
AZ ÉN LÁNGOM VILÁGÍT, DE AZ EMBEREK NEM TARTJÁK BE A BÉKÉT
A második gyertya is rákezdte:
a nevem HIT
DE AZ EMBEREK NEM AKARNAK TUDOMÁST SZEREZNI SEMMIRŐL, ÚGYHOGY HIÁBA VILÁGÍTOK ÉN IS
Huzat támadt és a gyertya lángja kialudt…
A harmadik gyerta szomorúan és csendesen rákezdte:az én nevem SZERETET
MÁR NINCS ÉRTELME, HOGY VILÁGÍTSAK,
AZ EMBEREK FÉLRETOLTAK ÉS ELFELEJTETTEK
És a lángja sisteregve kialudt…
egy kisfiú lépett a szobába ránézett a gyertyákra és így kiáltott: „NEKTEK ÉGNI KELL!“
És majdnem sírva fakadt…
és ebben a pillanatban megszólalt a negyedik gyertya is: NEFÉLJ! ameddig én égek, addig mindig van remény
a nevem:
REMÉNY
ÉS A KISFIÚ MEGGYÚJTOTTA RÓLA A HÁROM KIALUDT GYERTYÁT.
A
REMÉNY
lángjának soha nem szabad kialudnia…
…és így a négy lángot:
Békéét,
Hitét,
Szeretetét és
Reményét
őrizni kell mindörökre.
Kellemes adventi ünnepeket!
Béke
Hit
Remény
Szeretet
Légy a BÉKE, a HIT, a
SZERETET KÖVETE!